2009. december 16., szerda

Értékek értéktelenítése II.


Ma a hűségről esett néhány szó… Mint hallom, ez már elavult dolog, egy modern nő – ez nem én vagyok(!) -, nem hozakodik elő ezzel a témával. Megtudom, hogy nem kell a papír egy társkapcsolathoz, mert az semmit sem jelent… lehet jól élni anélkül is, és sokan a papír ellenére is elválnak.
Igen, bizonygatom, mert a papír, önmagában valóban kevés. Elhatározás kell. Az esküvő csak válasz, vagy pecsét egy döntésre, melyet az ember egy életre hoz. Ahogyan Kerényi atya mondotta: „Mi nem fogadjuk el a polgári házasságkötést, ők nem fogadják el az egyházi esküvőt… így kvittek vagyunk.” Fogadalmunk minket köt, Isten előtt. Ez nem függ attól, hogy a párom megtartja e fogadalmát, vagy sem. A hűség, az rólam szól, nem jogosít fel semmi a hűtlenségre… Hova lesz az önértékelésem, az önbecsülésem? Hogyan nézhetek tükörbe, vagy a gyerekeim szemébe? Milyen feleséggé, társsá leszek így, milyen anyává válok? Amikor igent mondok valakinek, azzal nemet is mondok mindenki másra*…

Mindennek rendelt ideje van… ideje van a párválasztásnak, a családalapításnak. Ha ez megtörtént, utána már nem kell az energiánkat a csábításra, szerzésre fordítani. Mindent, amit ezután nyerünk, azt vissza kell fordítani oda, ahonnan indulunk, s ahova hazatérünk, a hitvesünkhöz. Így tartatunk meg, s újulunk meg nap, mint nap.

Ne feledjük, nagy nemzetek pusztulását morális hanyatlásuk alapozta meg. Ne engedjük, hogy velünk is ez történjen!

* Nagy István református lelkész prédikációjából


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Értékek értéktelenítése I.


Év végén számot adunk, mérlegelünk… Értékelnek bennünket, mi is magunkat és másokat. Viszonyítunk. Ki mennyit dolgozott, milyen felelősséggel, milyen minőségben.
Jutalmazás: arany pecsétgyűrűt kap - az intézmény nevének négy betűs rövidítésével gravírozva - év végén két fő. A választás titkos szavazással történik, aminek eredménye is titokban marad a szavazók előtt!? Az adományozó alapítvány felajánlja, az intézmény vezetése dönt a választott személyéről.
További jutalmazások: aranygyűrűt kap, minden főnővér egy oklevél kíséretében: „Kiváló munkavégzéséért, a szakterületén kifejtett következetes, magas színvonalú tevékenységéért, példamutató magatartásáért, az intézmény szervezeti normáinak betartásáért, és betartatásáért, az intézmény lakói iránti mély empátiájáért.” (!?)
Pár nap múlva újabb ajándékokkal lepik meg a főnővéreket, terápiás nővéreket - mindegyiket -, különböző pohár készlettel, üveg tállal... Pénzjutalmat, senki sem kap.
A vezetők önmagukat is megajándékozzák, ki tudja mivel...
Mindenki kapja, nemcsak az, aki megérdemli. Így elveszti a kitüntetés, a jutalmazás eredeti jelentését, üzenetét, magasztos értékét. Visszás érzést kelt abban is, aki rászolgált, hiszen ugyanazt kapja, mint az a kolléga, akit el kellene marasztalni. Valódi öröm helyett, kétely lesz belőle, ráadásul, aki méltatlanul kapja, hajlamos elhinni, hogy ő ezt valóban kiérdemelte!

Jutalmat csak az kaphatna, aki minőségi munkát végez: szakmailag, etikailag. Ráadásul személye morálisan nem megkérdőjelezhető.

Vissza kell állítani a jutalmazás valódi tartalmát, jelentését, hogy újra értelmet nyerjen és értéket teremtsen!

 
Folyt. köv.

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2009. december 15., kedd

Élt 49 évet


Elmondása szerint nem kellett senkinek… Édesanyja elutasította, édesapja nem fogadta el. Féltestvérével nem tarthatta a kapcsolatot.

Sokat csalódott, többször próbálta itt hagyni ezt a boldogtalan világot – sikertelenül.

Vallásos volt, szeretett volna szerzetesi közösségben élni… Nem tehette…

Nem érezte jól magát ott, ahol kénytelen volt élni, egy szakosított otthonban. Segítséget kért, tőlem… Biztattam, forduljon bátran azokhoz, akik orvosolhatják problémáját. S ahogyan megtanultam az élettől: hogyha valamitől tartasz, vagy nem érzed jól magad, ne halogasd a cselekvést… Ezt tanácsoltam neki is. Így is tett: felállt a lakógyűlésen, bemutatkozott, röviden és összeszedetten elmondta a gondját, felvázolva egy mondatban az addigi nehézségeinek vélt okát és a megoldásra tett javaslatát, kérés formájában. Egy egészen egyszerű kérés: szeretne visszakerülni korábbi lakóközösségébe, egy másik osztályra.

A válasz nem várat magára… nem lehetséges a helycsere, mert a törvény betegség-csoportonként elkülönített lakóegységeket ír elő… és ő a betegségének megfelelően nyert elhelyezést.

A felelet jogszerű, szakszerű, de mégsem adekvát (megfelelő). Hiányzik belőle a segítőszándék, a sokat emlegetett személyre szóló bánásmód. Nem a jóindulat, hanem az a pici többlet, ami az emberért übereli a törvényt. A törvény van az emberért, nem az ember a törvényért. Ha egy embert megmenthetünk, - úgy, hogy másoknak nem okozunk kárt, vagy hátrányt ezzel, - akkor meg kell tennünk. Emlékszem, hajléktalanellátó intézménybe minden télen nyitottunk az orvosi rendelő várójában krízis menhelyet, mert életeket kellett menteni a fagyhaláltól. A már akkor is nagyon szigorú ÁNTSZ előírásokat mindenben megszegtük – minisztériumi engedéllyel -, mert az élet mentése minden egyéb törvény fölött áll.

Fejemet lehajtva szégyenkeztem, hogyan is biztathattam?! Annyira sajnáltam, hogy ilyen választ kapott… újabb elutasítás…

Másnap örültem, hogy eljött bibliaórára, ahol arról is beszéltem, hogy aki úgy érzi, hogy nem kap számára megfelelő segítséget, ne adja fel a reményt, tartson ki… Ránéztem, és bólintott… Reméltem túl tud lépni ezen is… megnyugodtam egy kicsit.

Három nap múlva – esélyt sem adva a túlélésre – tíz emelet magosból leugrott, azonnal szörnyethalt.

Temetését nem vállalták a hozzátartozó örökösök… Hiába volt megtakarított vagyona, csak egy köztemetésre futotta, még a papot sem tudtuk kifizetni. Kérésemre méltányosságból, katolikus szertartás szerint búcsúztattuk. A család nem volt jelen, az intézetből álltunk néhányan a sír mellett. A végén vettük észre, hogy néhány méterrel távolabb, mögöttünk állt egy idősebb férfi, kis koszorúval a kezében. Talán az édesapja…

Szeretett tanáromtól, Gyökössy Bandi bácsitól tanultam: "Minden áldozatot meg kell hozni az emberért, kivéve egyet, az emberáldozatot!" Meg kellene érteni mindenkinek…


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2009. december 14., hétfő

Tizenkét perc végtisztesség

Szokatlanul hideg idő, délután három óra. Fázósan sétálunk a sírhelyhez, ahol már vár az Atya, és a végtisztességben segítők.



Szociális otthon idős, beteg lakóját temettük. Laci bácsi 82 évet élt. Nagyot hallott, nem látott, többnyire tolókocsiban ült. Időnként levegőzni vittem, kerekesszékben tologatva az udvaron körbe-körbe. Reméltem, valamit érzékel a külvilágból. Időnként megsimogattam a vállát, jelezvén nincs ok a riadalomra.



Koporsós, köztemetés. Nincsenek hozzátartozók, ketten állunk a sírnál. Katolikus liturgia: szentelés, könyörgések, imádságok: Hiszek egy Istenben, Miatyánk, Üdvözlégy Mária…

A temetkezési vállalat munkatársai tisztelettel, precízen, rutinosan végzik összehangolt munkájukat. Két sírcsokor, egy szál virág, egy mécses. Tiszteletadás, részvétnyilvánítás. Egy perces néma főhajtás. Köszönetnyilvánítás, búcsúzás… Ennyi… Tizenkét percig tartott az egész szertartás.

Csendes távozás, egy elcsendesült élettől.



Némán sétálunk a főbejárat fele, halkan néhány szót váltunk, majd elválunk. Mindnyájan sietünk tovább arról a helyről, ahova lassan is elérünk, s ahova egyszer mindnyájan megérkezünk.



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2009. november 5., csütörtök

Nők mindenhol – nők sehol


Egy férfi ismerősöm panaszkodott néhány szóval, hogy milyen kár, hogy mindenütt nők vannak a foglalkoztatásban… őket meg lehet félemlíteni, ők nem fognak ellent mondani. Egy férfi az a szakmaiatlanságra, azt mondja, hogy hülyeség, és kész. Nem mentegetőzik, nem hajtja meg a fejét, nem csinál érzelmi kérdést belőle… - imígyen ő. Majd folytatja: … egy férfi, nem foglalkozik állandóan a másikkal, nem irigykedik, nem pletykálkodik, nem siránkozik, és nem tesz a másiknak keresztbe, főleg nem a háta mögött. Szegény, jól belecsöppent, de be kellett látom, hogy igaza van. Hozzáfűzte még, a nőknek otthon lenne a helyük, háztartást vezetni, gyerekeket nevelni, hozzátartozókról gondoskodni… A férfinek így lenne állása, eltarthatná a családját… nem járna a kocsmába, megtalálná a helyét a világban, s a családban egyaránt.

Kénytelen voltam helyeselni, de még hozzátettem, sajnos ebben én tudatos rombolást, nemzetpusztítást is látok: gyermekvállalási kedv helyébe az eladósítás, kilátástalanság, vagy karrierépítés, majd rivalizálás lép. A családi fészek melegének és biztonságának hűlt helye, a belső értékek őrzése helyett külső megfelelés iránti hajsza lett a fő cél. Ráadásul így a pályák, és szakmák elnőiesedésével - a fenti érvek miatt is - romlik a szakmai színvonal, presztízs és az anyagi elismerés is. A bizalom csökkenéséről már nem is beszélek, mert ki hisz egy patriarchális társadalomban egy nőnek a politikában, vagy a szószéken, vagy hol a tekintélye egy iskolában, vagy egy rendelőben, vagy a mentésben, hol a bizalom a légi és egyéb tömegközlekedésben, vagy a rendvédelmi szerveknél, a honvédelemben és sorolhatnám…

S ha a sok nő közé bekerül egy - két férfi, hát abban sincs sok köszönet, mert vagy nőiesebb az összesnél, vagy elevenen felfalják, vagy kiközösítik. Azt hiszem, az utóbbi a legszerencsésebb, még ha nem is könnyű ezt mindig elviselni.

Ma sokkal nehezebb férfinek lenni, maradni, mint korábban bármikor, de hiszem, hogy a megmaradásnak nincs más útja, mint a hagyományos szerepek tudatos felvállalása.


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2009. október 10., szombat

A kerítés - A kerítésen belül


"Régóta szerettem volna leírni az én történetemet. Az eset a becsapott polgárról, és mint oly sokszor a pénzről szól. Valahogy sohasem került rá idő, vagy elhalasztottam valami fontosabb miatt. 
Az események bemutatásának legelején szeretném leszögezni, hogy már tíz éve vagyok kiskunhalasi lakos és Budapest után ezt a várost is otthonomnak tekintem. Mióta letelepedtünk feleségemmel, kis lakást vettünk és napjainkat javarészt ebben a városban éljük. Próbálunk jelen lenni a város jelentősebb eseményein, annak ellenére, hogy a hétvégék adnak alkalmat a budapesti látogatásokra is. Civil rendezvényeken, családos megmozdulásokon, egyházi összejöveteleken vagyunk jelen és a médiumokon keresztül folyamatosan értesülünk a város híreiről. Az interneten is rendkívül sok és színes tartalmat találni a várossal kapcsolatban.
Fokozottan figyelem és jeles alkalomnak tartom, a Rotary Club Kiskunhalas rendezvényeit. 2008. októberében is összegyűlt a tiszteletreméltó társaság. Egy jótékonysági est fő támogatóiként a BKMÖ Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona lakói jobb ellátása érdekében nyújtottak segítséget. Az esten fellépett Zádory Édua Amarilla hegedűművész, aki virtuóz játékával örvendeztetett meg minket. Felvezetésképpen az otthon műkedvelő kórusa adott elő egy szép zsoltárt, lelkesedésükkel pótolva a pontatlanságokat. (Korábban a karvezetőt elmarasztalták, mert egyházi zenékből emelt be dalokat a repertoárba.) A csodálatos hegedűjátékot követően a helyi TV próbálta megszólaltatni az este résztvevőit. Az énekkarról kiderült, hogy fellépésüket követően azonnal visszavitették őket az intézménybe, megfosztva őket egy igazi művész előadásától. Nem hinném, hogy életükben gyakran adódik lehetőség élőben meghallgatni egy zenei kiválóság játékát. Arról már nem is beszélek, hogy konkrétan „értük szólt a dal”! Vagy mégsem?"

Egy éve, hogy elhangzott az ígéret.

Perennis


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2009. augusztus 17., hétfő

Rombolók VI.

Szakmai presztízs 

A szociális szférában tapasztaltakat néhány eset kapcsán szeretném bemutatni:

Kórházi ápolókat, szakasszisztenseket - gazdasági megfontolásra hivatkozva – rendszerességgel, portai szolgálat ellátására utasítanak, egy Hospinvest által vezetett súlyponti kórházban.
Aki ezt „kiokosodta”, az, vagy nem rendelkezik szakmai identitással, rálátással, munkajogi ismeretekkel, vagy tudatos rombolásról beszélhetünk. Ha az elsőről van szó, akkor alkalmatlan egy olyan jogkörre, amelyben ilyen döntést hozhat, tehát nagyon gyorsan kell meneszteni, hogy többet ne ártson. Ha a másodikról van szó, akkor arról is határozni kell, hogy soha többet ne kerülhessen olyan pozícióba, ahol kárt okozhat.

Bentlakásos szociális intézmény felsőfokú végzettségű, foglalkoztatást szervező munkatársait a lakók üdültetésén, mosogatni viszik magukkal. Nem a lakók kulturált szabadidős tevékenységének a szervezésére, amire hivatottak, - mondják: arra ott vannak az ápoló kísérők -, hanem a konyhai dolgozók mellé mosogatni! 80 fő fölötti létszámról van szó, naponta háromszori étkeztetés, főzéssel.
A feladat nemcsak a szakmai munka presztízséhez, a munkakör kompetenciájához, hanem az intézményi hierarchiához is méltatlan. Rombolja a szakma – amúgy is megnyirbált - presztízsét, hitelességét, s ráadásul semmibe veszi a hatályos munkajogi, közegészségügyi jogszabályokat. Nemcsak, hogy nem mosogathatnak, - mivel nincs hozzá ÁNTSZ által előírt érvényes egészségügyi alkalmassági vizsgájuk -, még a konyha területére sem léphetnek be!
Mindenki tisztában van a fentiek aggályos voltával, mégis elvárja a vezetés, a kollegák pedig egzisztenciájukat féltve, eleget tesznek a jogtalan elvárásoknak.

Önök szerint hova vezet ez a rövidlátás?

Folyt.köv.


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2009. május 23., szombat

Zaklatás


Humor, vagy szexuális zaklatás?

Döntse el ön, az alábbi történet kapcsán.

Tizenegy-két fős munkatársi közösség egy szociális intézmény mentálhigiénés csoportjában. A munkatársak között két férfi kolléga van, az egyik 57 éves, a másik 19 éves pályakezdő. A vezetőnő 37 év körüli, házas, 2 gyermekes anya.

Reggeli szokásos megbeszélés, beszélgetés. Téma: Blikk cikk… Mary Fruzsi kedvese és hasonló témák. Laza társalgásnak indul, de a poénok egyre közönségesebbek…
A vezetőnő magához ragadva a szót: „egy nő a kocsiban orálisan elégítette ki a férfit, miközben ütközés történt, és a nő leharapta a férfi ...-jét.” Röhögés… A fiatalember rezzenéstelen arccal ül szemben a vezetőnővel, aki a reagálás elmaradására nevén szólítja őt, és ezt kérdezi: „Te, ehhez mit szólsz, légy szíves nyilatkozzál?!” Nevetés máshonnan…
Válasz: egy vállvonás.

Később, egy megbeszélés során kijelentettem, hogy ez az incidens véleményem szerint messze kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát. Kértem a jelenlevőket, hogy a jövőben törekedjenek a szép beszédre, és az obszcén társalgást próbálják meg mellőzni.
A vádakat visszautasították… A fiatalembernek távollétemben elmesélték a történteket, és a vezetőnő a következő megbeszélésen nyilatkozattételre szólította fel a kollégát, akitől immár én is hallhattam: őt nem zaklatták…

Valóban?


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2009. április 28., kedd

Blog Köszöntő


FELELET.net honlapunkat megelőzve, új blogoldalt hívtunk életre! Blogger: Protest. Társszerkesztő: Perennis. Az oldal nyitott, de fenntartjuk jogunkat a látogatói csoport kijelölésére.

Alapkérdés: Mit teszünk a világgal és mit tesz a világ velünk?

Értékek, amit az oldalon védeni kívánunk: Hitvallás; az egyén, a család, a nemzet komplexitása; a nyelv ápolása; az egyetemes igazság tisztelete; az elesettek gyámolítása; az élet szeretete; az értékek megbecsülése; szűkebb és tágabb környezetünk helyes ismerete…

Amit nem vállalunk fel: Cinizmus, arrogancia és obszcenitás.


Olvasson, gondolkozzon és írjon!


Üdvözlettel: Perennis

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray