A megfenyegettek II. (Lásd ITT!) írásomban foglaltak elindítottak egy lavinát…
Elgondolkodtam. Mibe is kerül ez nekünk, nem csak pénzben, hanem időben, energiában, stresszben… S ez még csak a kezdet!
Szerintem a nem megfelelő emberek, nem megfelelő helyen állapot egy szikrája robbant csupán.
Nem elég, hogy egy kolléganő, lakók és munkatársak előtt – általuk megesősítve – tettlegességgel megfenyeget. Igen, nőről van szó… Ez ráadásul, a mi kultúránkban elképzelhetetlen!
Meg kell élnem, hogy nincs egy kollégám se, aki segítő attitűddel rendelkezne, ami ezen a pályán nélkülözhetetlen. A segítő szakmában elképzelhetetlen, ha valaki bajba kerül, ne siessek azonnal a segítségére! Bárki legyen az illető, és bármit gondoljak róla…
Aztán nekem kell megkérdeznem a főnökömet, hogy hallotta e mi történt, miután megbizonyosodtam róla, hogy mindenről beszámoltak neki a munkatársaim. Nekem kell helyretennem azon elképzelését, hogy konfliktusom volt a főnővérrel… Nem nekem volt vele konfliktusom, ő jött át a munkahelyemre, munkavégzés közben, hogy számon kérjen arról, amit nem én írok a blogon, és megfenyegessen! Majd nekem kell kérnem a felettesemet, hogy menjen föl és tájékoztassa igazgatónőt, és tolmácsolja kérésemet, hogy biztosítsa számomra is a munkához való biztonságos körülményeket!
A következő (hétfői) munkanapra kaptam tőle időpontot.
Hétvégén „agyalhatok”, hogy hagyjam, vagy ne hagyjam… Nálam okosabb emberek tanácsát követve, felveszem a kapcsolatot hatóság embereivel, akik határozottan azt javasolják, tegyek feljelentést. A döntéssel én is egyet értettem, - mint már írtam, - nem csak magam miatt.
Hétfő reggel v árom igazgatónőt, de már időpontom van a hatósághoz. Igazgatónővel - kérésére - az időpont átrakva délutánra…
Irány a hatóság, feljelentés.
Vissza, majd délután megyek igazgatónőhöz. Ketten várnak, a főápoló asszonnyal. Elmondom panaszom, feljegyzés készül (jegyzőkönyv formájában). Kérdezi igazgatónő vállalom-e a szembesítést? Értelme ugyan semmi, - előre tudom a válaszát, - de vállalom. Felhívatják, tagad, nem emlékszik, hogy megfenyegetett…
Minden tanút felhívatnak, aki bent van, és egyesével behívják őket, akik közül senki sem hallott semmit. Még az is azt mondja, hogy nem hallott semmit, aki ott sem volt!
Tudom, hogy hallották, ha nem élesbe, akkor utána, de senki sem mondta el. Nem mindenki hazudott, volt, aki csak elhallgatta a valóságot. Rosszul esett, bár meg nem lepett. Sajnáltam őket. Rossz lehet hazudni, akár bosszúból, akár számításból, akár félelemből…
Ez is értelmetlen volt – ahogy sejtettem előre, s ahogy a blogon megjósolták. Utána behívják a jogász urat, aki megállapítja – helyesen -, hogy a történteknek nincs munkajogi szempontból konzekvenciája.
Igazgatónő eltekint a szóbeli figyelmeztetéstől, mindkettőnk esetében, de tőlem azt kéri, ne írjak a blogra a kollégákat sértő dolgokat, tőle pedig azt kéri, hogy ilyen pedig még egyszer elő ne forduljon! Kerüljön el engem. Ezzel én nem értek egyet, hiszen egy munkahelyen mindkettőnknek lehet dolga a másik munkaterületén, ezért ez nem elvárható, de a normák szerinti viselkedés, az igen.
Egy hét múlva kihallgatásra hívnak, ahol újra – immár negyedszer- kell elmondanom, a történteket. Munkaidőbe, (saját gépjárművel) újabb két órát vesz igénybe… Igazolást kell kérnem a távollétre, amit lehet, hogy levonnak a béremből…
Mibe kerül ez nekem? Mennyi idő, mennyi munka, mennyi stressz, mennyi újabb csalódás, vagy megerősítés, mennyi energia, mennyi telefonszámla stb… Mibe kerül ez a szereplőknek: igazgatónő, jegyzőkönyvvezető, főnővér, tanúk, jogász, ügyész, titkár, nyomozó… az infrastruktúra, stb. Mibe kerül ez az adófizetőknek?
És még nincs vége!
Mindez azért, mert nem megfelelő emberekkel hígították fel a szakmát… Valószínűsíthető, hogy nem ez az egyetlen eset, amikor a szakma ütközik a hozzá nem értéssel…
Összességében, hatalmas károkat okoznak nekünk, s az egész országnak.
posta@pszicho.net netrefel.net
FELELET.net Uray & Uray
