Valaki Senki

A foglalkoztató lépcsőjén állva, jött felém Valaki.

Úgy látszott, hogy az a kolléganőm, aki felsőbb utasításra, önként, és örömmel írogat rólam, az összeférhetetlenségről szóló panaszleveleket, igazgató asszonynak. (Lásd: ITT!)

Bár ő volt az érkező, és a fiatalabb is, annak ellenére én köszöntem neki előre … Válasz nem érkezett, ezt sajnos a mellettem álló lakó is hallhatta… Pontosabban nem hallhatta…

Aztán a foglalkoztató lépcsőjén állva rájöttem ki jött felém: Senki.
 

Lásd még Testvérblogunkról: ITT!



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Van szakvélemény? Hogy is van ez? Akkor ki adott ki mit?

   BÁCS-KISKUN MEGYEI FŐJEGYZŐ

               6001. Kecskemét, Deák F. tér 3.

( 76/513-830 fax: 76/513-831 e-mail: fojegyzo@bacskiskun.hu

----------------------------------------------------------------------------

Tisztelt Dolgozók!

Tájékoztatom Önöket, hogy nem tartozik sem a feladat- sem a hatáskörömbe az, hogy a megyei önkormányzat intézményeinek fakivágási ügyeivel foglalkozzam. Így engedélyt sem adhattam, ezért nem is adtam ki fakivágásra. Aki mást állít, az nem mond igazat. Ismereteim szerint a fakivágásra egy kiskunhalasi Kft adott ki szakvéleményt, annak tartalmáról szíveskedjenek az Igazgató Asszonynál érdeklődni. Úgy tudom, hogy a fakivágással összefüggő ügyben az Igazgató Asszony feljelentést tett.

Remélem, hogy a kivágott fák szakszerű és megfelelő pótlása meg fog történni.

Kecskemét, 2010. október 27.

                                                                                              Üdvözlettel:

                                                                                  (dr. Ferenczi István)

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Még az élő fába is belekötnek...

Elakadtam… Valószínűleg ez is veleszületett „hibámból” fakad, hogy nem tudok túllépni dolgokon, amit nem értek.

Nem volt még elég. Még mindig folytatják… többek között a favágást.

Most a foglalkoztató épülete előtti nyárfákon a sor… Kérdeztem, ki kell vágni ezeket is? Jött is a válasz, az igazgatónő tolmácsától – akitől korábban megtudtuk, hogy a városi főkertész vizsgáltatta be a fákat és adta ki az engedélyt:  Igen, láthatom, hogy beteg a fa! Én ugyan nem látom, csak azt, hogy megint vágnak. Kidöntésénél rádőlt a fiatal nyírfákra, tarolva azok ágait is… Borzasztó volt...

Hogyan lehet ezt megakadályozni? Nem volt még elég?!

Aztán arra gondoltam, oda kellene láncolni magam a fához, hátha valami történik… De már láttam is szemem előtt a baltások hadát… velem együtt vágnák ki a fákat… mert, az utasítás szerint, az üzletnek menni kell!

Eszembe jutott egyik hozzászólás, mely érdekes összefüggést vet föl… „Lehet, hogy ezt a fát adták a kölcsönért, az uzsora kölcsön törlesztéséért? Az egyik bántalmazó helyett fizettek fával?” – írták már korábban, hogy az ápolók szabadlábra helyezésének megváltásáért sok pénzt kellett fizetni.

A városi főkertésztől nem kértek szakértői véleményt a fák állapotával kapcsolatban, sem engedélyt a fakitermeléshez. Igazgatónő tehát valótlanságot állított, amikor a fairtásról tájékoztatta az intézmény dolgozóit és lakóit. Szomorú. Aztán később megyei engedélyről beszél, amit a megye cáfol…

Egyik (közhasznú) alkalmazottja, aki érintett a fakivágásban, egyenesen a megyei főjegyzőt és az elnök urat nevezi meg az írásos engedély kiadása kapcsán… Hol az írás? Bemutatná már végre valaki, vagy tovább folytatják a hazudozást!

Állítólag a cigány fakitermelő munkásokat nem fizették ki az egyezségnek megfelelően, ezért ők felhívták a megyét, ahol arról tájékoztatták őket, hogy semmiféle fakivágásról nem tudnak…

Nem megerősített híresztelés szerint feljelentéssel fenyegetőztek. Nem tudni, mi lett az alku vége. Lehet, hogy az újabb fakivágás – korábbi hozzászólónk gondolatmenetét követve – lett az alku következménye? Nagyon remélem, hogy hétfőn nem fog újabb meglepetés várni, fakivágás ügyben!

Tudják az a baj, ha valaki hazudik egyszer, kétszer, többször, annak az ember nem fog hinni már akkor sem, amikor igazat mond. Itt pedig az igazmondás fel se vetődik.

Első cikk megtekinthető: ITT!



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Amit eddig senki sem látott

. 
Válasz egy megkeresésre

…

„Azt azonban megállapíthattuk, hogy az intézmény szakmai működését és gazdálkodásának elfogadhatóságát, már sokkal korábban szükséges lett volna átvilágítani. Az Ön által jelzett problémák bizonyosan nem az utóbbi időszak néhány hónapjában alakultak ki. Ezeket a fenntartó és a szakma felügyeleti rendszerének már jóval korábban fel kellett volna tárnia, megakadályozva azt, hogy a dolgok eddig fajulhassanak.”

…

„A BKMÖ Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona – az eddig megismertek alapján – sem szakmailag, sem szakma etikai szempontból nem működik elfogadhatóan, szakmailag nem felel meg az elvárható minimum sztenderdeknek sem.”

…   

"egy körültekintő vizsgálat után – véleményünknek, különböző formában hangot adunk."

Kelt: Budapest, 2010. 10. 05.


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Egy lakógyűlés margójára II.

.
Minden hónapban tartunk az intézményben élőknek lakógyűlést. Itt elmondhatják, megkérdezhetik ami foglalkoztatja őket. Feltéve, ha hagyjuk.

Talán emlékeznek még, kb. két hónapja írtam arról, hogy egy lakónk - aki mellesleg az érdekképviseleti fórum tagja – megkérdezte, hogy őket miért nem kérdezték meg a vád alá helyezett dolgozók visszavételéről? Mindenki lehurrogta őt… Lásd: ITT!

Ráadásul utána hallottam, hogy azt állítják, én biztattam fel a lakót! Mit gondoltak, hogy nem ismerem őket, vagy, hogy rosszat akarok egy betegnek? Elképesztő.

Szóval tegnap megint lakógyűlés volt, ahol a főorvos asszony (szakmai vezető), ismét bizonyságot tett…

Többen rossz érzéssel, tehetetlenül szemlélik a fairtást az intézetbe. Egyik férfi lakónk, aki  zokon vette ezt, szóvá is tette, és megkérdezte, hogy hova viszik a fát az intézményből? 

A válasz nem váratott magára… pontosabban nem a válasz, hanem a válaszoló:

- Mert? Miért érdekli magát, hogy hova viszik a fát?! Engem se érdekel! Nem érdekel, mert nem tartozik rám! Ahogy nem tartozik magára sem! Miért nem azt kérdezi, hogy miért nem ott végzik el a dolgukat, ahol kellene? Azt kérdezze, hogy miért lopják egymás holmiját? Azt kérdezze, hogy miért nem ott gyújtanak rá, ahol szabad…

Azt kérdeztem magamba, most ki, hol tévedt el? Nem ez a lakógyűlés, ahol a lakók kérdezhetnek arról, ami őket foglalkoztatja? Most már azt is leszabályozzák, hogy mit kérdezhetnek?

Mellesleg így beszél egy közösségért felelős szakmai vezető? Őt nem érdekli, hogy mi foglalkoztatja, bántja a lakókat? Szerinte ez nem tartozik rá… Kíváncsi lennék, ha a panellakásukat körülölelő parkok összes fáját kiirtanák, ahogy az intézményben élőkkel tették, akkor is azt mondaná, hogy nem érdekel, mert nincs közöm hozzá?! 

A következő kérdezőnek adott válaszára a „Kivéve a Gyevi bírót!” jutott eszembe… „Amennyiben a lakó, munkaidőben nem tartozik a munkaterületén, természetesen arra az időre nem jár munkabér!” – mondotta a főorvosnő, majd hozzáfűzte:  „Le kell vonni azt az időt, amit távol töltött!”

Ő, évek óta négy napot van bent, a heti ötből. Igazgatónő egy másik (a zsanai önkormányzat által fenntartott és működtetett) intézményébe dolgozik, külön díjazás fejében. Ezek szerint tőle is visszavonják a heti egy napokat? Vagy egy időben, neki - másokkal ellentétben - több díjazás is jár? 

Miközben rendre megszegi az általa, másoktól elvárt morált, hogyan lehet úgy hitelt érdemlő, hogy a kettős mércét,  a saját előnyére alkalmazza?

Sehogyan.

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Cáfolat

Ma megkeresett "P. bácsi" hivatásos gondnok, és kérte, hogy tekintsem meg azt a bizonylatot, melyről korábban írtunk (lásd: ITT!). Az átadást-átvételt igazoló bizonylat nem 20, hanem 10 ezer forintról szólt, tehát a beteg, az összeget illetően tévesen tájékoztatott engem. Beszélgetésünket követően az alábbi nyilatkozatot teszem:

Szándékom ellenére, írásom - önre vonatkozó része, - azt a téves látszatot kelthette némelyekben, mintha ön nem bánna tisztességesen a rábízottak pénzével. Ez a következtetés nem megalapozott.

Kérem, hogy a fenti helyreigazításunkat szíveskedjen elfogadni!

Tájékoztatni kívánom az olvasókat, hogy a másik fél megkérdezésére, valamint a pénzügyi tranzakciók után követésére munkakörömből adódóan  nincs módom, sem jogköröm.

Megjegyezni kívánom ugyanakkor, hogy írásainkban megjelent információk többségének utánajárunk, illetve azok forrását hitelesnek véljük. Valótlanság közlésétől igyekszünk távol tartani magunkat. Kritikát gyakorló véleményeket a továbbiakban is közzé kívánunk tenni. 

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

A szokás hatalma

Bekerült egy új beteg, az intézményünkbe. Nem ismeri még a járást, a szokásokat, próbál beilleszkedni… Szomorú, mert nem lehet otthon a szeretteivel. Igyekszik, bár nehezére esik… figyel, hogy minél hamarabb tudjon alkalmazkodni, elsajátítani a szigorú napirendet, házirendet… Nem könnyítik meg a dolgát a kiváltságos betegek, ugyanakkor ő sem akar mindent ráhagyni másokra… Így aztán, hamar konfliktusba keveredik… először csak a lakótársaival, majd egyik ápoló erős, fájdalmas ütést mér a lapockái közé, mintegy nyomatékosításképpen.

Megdöbbent, megrémült… Tanácsot jött kérni tőlem, és lakótársaitól, hogy mit tegyen? Szóljon a főnővérkének, vagy az ápoló úrnak? Az ápolót nem tudta megnevezni, de megismeri, ha legközelebb látja. Elmondtam, hogy ilyet senki sem tehet, mert senki nem emelhet kezet a másik emberre.

Többen, többféle hasznos tanáccsal láttuk el, s a döntést rábíztuk. Megegyeztünk, bárhogy dönt, az ő döntése lesz a lehető legjobb.

Története hallatán egyik társa sem lepődött meg, de mindenki azt tanácsolta, hogy kerülje el az illetőt!

Bár sikerült lepleznem megdöbbenésemet és felháborodásomat, most mégis hadd adjak ennek hangot.  Igaz, nem voltam ott, s azt sem tudom, hogy valóban elmondása szerint történt e az eset, de azt tudom, hogy félelem, és fájdalom tükröződött az arcán.
Ha  bárki magára ismerne a bántalmazó személyében, a fenti, vagy egy másik eset kapcsán, sürgősen kérjen segítséget! Ha nem képes erre, akkor hagyja el önként a pályát, amíg nem késő.

Az is lehet, hogy az ápoló nem is tud róla, nem is emlékszik az ütésre… mivel azt jogos hátba veregetésként könyvelte el.  Vagy csak így látta, így tanulta, így szokta meg: itt egy tasli, ott egy hátba verés, amott egy fenéken billentés…  A szokás hatalma.

Nem volt még elég? Minden szem ránk szegeződik, és mi még mindig megengedjük magunknak a megengedhetetlent. Elég legyen!

Másokat idézve: „Legyen már végre, vége!”

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Pap para...

Korábbi bejegyzésre (Lásd: ITT!) reagálva ön megtámadta blogunkat, szennyesnek és mocskosnak nevezve azt. (Egyébként a moderált blogbejegyzés a Halasi Tükörben megjelent, önnel készült  interjúra reagálva született, mellesleg nem tőlünk.)

Elmondta, hogy az abban foglaltak alaptalan rágalmakat fogalmaznak meg, és hazugságokat tartalmaznak… Bár ön nem olvassa a Netre fel!-t, mégis részletes információkkal rendelkezik annak tartalmáról, elmondása szerint, a kollégák kinyomtatott formában tárták azt ön elé.  

Cáfolta, hogy az intézményünk kifizetett 700 ezer Ft-ot az előző munkahelyének… Elmondta, hogy ezt a kaposvári kórház, odaadó szolgálata iránti tiszteletből elengedte, így tanulmányi költségeinek visszafizetésétől eltekintettek.

Hazugságnak nevezte azon állítást, miszerint három takarítót küldtek el, hogy önt alkalmazhassa intézményünk. (Megjegyzem, ilyen állítás nem szerepel sem a bejegyzésben, sem a hozzászólásokban. Pontos idézet: „Esetleg úgy tudom elképzelni, hogy elküldünk három takarítónőt, és az így megmaradt bért átadjuk a lelkipásztornak.”)

Követelte továbbá, hogy állítsuk ön elé azt illetőt, aki ezt az információt kiszolgáltatta, vagy azonnal nevezzük meg, az illető személyt. Követelésének adott hangot arra nézve is, hogy az önnel kapcsolatos cikket távolítsuk el. Megtiltotta továbbá, hogy személyéről bármilyen formában említést tegyünk blogunkon.

Amennyiben kérésének nem teszünk eleget, úgy a blog szerkesztőjét rágalmazásért perbe fogja.
Természetesen önnek erre lehetősége van.

Szem előtt, és tiszteletben tartva kérését, valamint mérlegelve lehetőségeinket, ezúton tájékoztatjuk, hogy annak teljesítése blogunk jogi-etikai szabályai szerint, nem áll módunkban. A Médiatörvény idevonatkozó passzusai megerősítik az eddigi szabályozást, melyet magunkra nézve elfogadottnak és irányadónak tartunk a jövőben is.

Írtunk már a bloggal kapcsolatos hivatalos, jogi és etikai  szabályozásokról, melyet ön is megtekinthet egy korábbi írásunkban.

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Munkával büntetnek...

.
„Nem lehet az embereket munkával büntetni!” – hangzott el Gyurcsány Ferenc szájából pár évvel ezelőtt.

Igen ám, de nekünk a munka nem büntetés. Persze ezt sokan nem értik, mert azt nézik, hogy lehet úgy hozzáállni, hogy más jobban hozzáférjen, vagy úgy csinálni, mintha…

A mentálhigiénés csoport szakmai(inak álcázott) kirándulást szervezett, a változatosság kedvéért – ismét – egy börtönbe: a két IMEI-s (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet) látogatás után harmadikként a Kalocsai Börtön és Fegyházba. Nálam ez már súrolja a perverzitás határát. Na meg, ha „sikerül bejutni és belefér az időnkbe”  - amit mellesleg már rég leszerveztek, - „akkor megnézzük az Érseki Palotát.” 

Sajnos én nem tudok velük menni, mert nem tudták előre bediktálni az adataimat, és nem volt meg az elérhetőségem.(!) Megjegyzem, a lakcímem 10 éve nem változott, és másnapra ideér a levél az intézményből… ahogy ezt korábban, többször is sikeresen megtette a tájékoztató. Arról nem is beszélve, ha a bloggal kapcsolatban kifogást emelt, azonnal megtalálta elérhetőségünket e-mailben.

Kis buták. Miért nem mondták, hogy nem akarják, hogy én is menjek. Megértettem volna. Ráadásul mindenki óhaja ez, az övék is, az enyém is… én szívesebben dolgozom, mint hogy huszonötödször elmenjek egy általam jól ismert nyomasztó helyre, nyomasztó légkörben. Elkerülhették volna a kínos magyarázkodást is, meg ezt a blogbejegyzést is.

Tehát a kollégáim kirándulnak, - azok is, akik nem tartoznak a csoportba, – én dolgozom a kreatív műhelybe, ahol újabb meglepetés várt…

Folyt. köv.

„Le vagyok írva!”

Munkatársamat helyettesítve a betegektől tudom meg, hogy ő már rég leírt engem, mert feljelentettem a saját kollégáimat!(?)* Megrökönyödtem… Soha nem jelentettem fel őket, tehát az állítás nem igaz. Másfelől, hogyan lehetséges az, hogy egy segítő egy másik segítőt a lakóknak elmarasztalóan véleményez, ráadásul háta mögött. Arról nem is beszélve, hogy hazugságot állít. Ez nem csak a szociális szakmai etikát sérti, hanem a legelemibb társas érintkezés alapszabályait. Nem elég, hogy hazugságot állít, hanem elhallgatja, hogy a nevezettről, felsőbb biztatásra, többed magával, rágalmazó leveleket írogat az igazgatónőnek!

Akik rólam vezetői utasításra valótlanságokat írogatva jelentgetnek, azok vádolnak meg azzal, hogy én mindenkit feljelentgetek. Ezt a pszichológia projekciónak hívja.

Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy szociális munka napján megyei kitüntetett dolgozóról van szó! Amiket még halkabban kellene megjegyeznem, azokat már nem is fogják hallani… Tőlem nem.

S ha most azt állítom, hogy ennek ellenére nem neheztelek rá, úgy sem hiszik el nekem, pedig így igaz.

(*Arra nem gondolhatott, amikor a főnővért fel kellett jelentenem, mert a  lakók és kollégák előtt fenyegetett meg tettlegességgel, hiszen akkor nem használt volna többes számot.)

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

A hozzátartozó jogán I.

, 
Édesapám nevében

Amikor az ember elveszti azt, akihez lelkileg a legjobban kötődik, örökös űr tátong a szívében. Innentől kezdve, a bennünk levő láthatatlan skálán, mindenkit hozzá mérünk. Édesapámra gondolok.

A betegverésekről terjengő hírek hallatán édesanyám is kétségbeesett. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy mi van ha szeretett férjét mégsem baleset érte az otthonban, hanem szándékos gondatlanság, vagy annál még rosszabb…

Hatvankét évesen egy autóbaleset következtében beütötte a fejét, agyrázkódást kapott. Fokozatosan épült le… Először csak kreativitása szűnt meg, majd érdektelenné vált.  Memóriája rohamosan romlani kezdett, majd elvesztette önellátási képességét. Édesanyám nem bírta tovább az ápolását, felügyeletét egyedül, ezért hazajöttem Budapestről. Ketten egy évig felváltva felügyeltük, ápoltuk, gondoztuk, szerettük… Felcserélődtek nála az éjszakák és a nappalok, folyamatos figyelmet igényelt. Egy percre sem hagyhattuk magára. Minden odafigyelésünk ellenére is elveszett egyszer… mindenhol kerestük, de nem találtuk. Leírhatatlan félelem, kétségbeesés és fájdalom tört ránk. Másfél napig nem talált haza, házról házra bolyongott, míg egy régi ismerős segítségével hazakerült. Beláttuk, az intézményes ellátást nem tudjuk nélkülözni. Idősek otthonába került, ahol akkor még nem volt demens részleg. Többször bántalmazták – valószínűleg – egy betegtársa. Mivel nem tudták számára a kellő ápolást, biztonságot garantálni, a Kőrösi úti otthonba tanácsolták.

Édesanyám itt is minden nap látogatta, segített az ellátásában; etetés, borotválás, fogmosás, sétálás… Minden hétvégén hazavitte.

Egyszer szóltak édesanyámnak, hogy a Balázs bácsi ráesett a fotel karfájára, és bevitték az urológiára, ahol ellátták. Otthoni fürdetésnél vette észre, hogy az ülepe, combja tiszta lila, mindkét heréje súlyosan megsérült.

Egy másik alkalommal figyelmeztették anyukámat, hogy vigyázzon, mert történt valami édesapámmal, és őt akarják okolni a történtekért. Édesanyám bement, és észrevette, hogy egy-egy  tenyérnyi nagyságú felhólyagosodott égés van a deréktáján, és alatta. Édesapám nem tudta felidézni a baleset körülményeit. Azt mondták, ráült az udvaron a forró aknatetőre. Sosem tudtuk meg, mi történt…

Végül kórházba került, tüdőgyulladással… Hétvégén hazajöttem, meglátogattam, és mentem vissza Budapestre. Két nap múlva édesanyám késő este felhívott, hogy mennyek haza, mert édesapám szerinte nincs jól… Nem estem kétségbe, hiszen anyukám aggódós volt, édesapám két napja még jól volt, és különben is, vele nem történhet semmi… Mindenesetre a következő vonattal elindultam haza. Otthon, az állomáson várt a fiatalabb bátyám… életem legrosszabb hírével… 

Egyedül volt, idegen helyen, idegen emberek között… Édesanyám azért is sírt, mert haza akarta vinni őt, mégis engedte, hogy meggyőzzék: hagyja a kórházba, mert csak ott tudnak azonnal beavatkozni, ha szükséges! 

Haza kellett volna vinnünk, és mellette kellett volna maradnunk. Ott kell lennünk szeretteink mellett, ha elmennek.

Sokáig én sem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy édesapámat szándékosan bántalmazhatták az otthonban… Reménykedek, hogy neki nem hátbaveréstől lett tüdőgyulladása…

Imádkozom a bántalmazókért, hogy megtérjenek mielőtt Isten ítélőszéke elé állnak, mert ott már nincs bocsánat. Még nem késő, tart a kegyelmi idő, van esély a megbánásra! 

Ki kért engem a képviseletre,  szólásra, milyen jogon avatkozom bele az intézmény dolgaiba? - kérdezik gyakran. Bár a kérdés feltevése sem helyénvaló, de azért válaszolok: A hozzátartozó jogán.
Küzdelmem messze túlmutat intézményi tevékenységemen, munkakörömön, közalkalmazotti tanácstagságomon, szakmai hivatástudatomon, a blogon… A felhatalmazást legfelülről kaptam, ezért sokak nevében kell  felemelnem szavam… először is, édesapám nevében… 

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Október 6.

. 
Schweidel József aradi vértanú utolsó mondata:

"A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot."

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Még a fák is sírnak...

.
Leírhatatlan látvány taglózott le hétfőn reggel, amint az intézetbe hajtottam… A sportpályát övező, hűst, árnyékot adó, levegőt tisztító nyárfákat mind kivágták… Mára a fűzeket és a fenyőket is elpusztították.

Megfájdult a lelkem, úgy éreztem összeroppanok… Bénultan meredtem magam elé, azt hittem többet nem árthatnak… Hasonló emlék hatolt elém, amikor az intézmény frontjáról a gyönyörű fasort kivágták… Váratlanul, egyik napról a másikra. Az indok ugyanaz volt. A kollégák szerint, nem volt ok rá. Az utca felől árnyékot kapott a főépület, védte a zajtól, a portól, a szmogtól, a hőségtől az itt élőket. A hátsó rész lehetőséget adott a hűsölésre, levegőzésre, kis elvonulásra. Az utóbbinak egyébként is híján  vannak a lakók, tekintve, hogy nagy létszámú otthonról beszélünk…

Erre azért nem számítottam… Sebbel-lobbal történt a favágás, mert hétfőn reggelre szinte mindent letaroltak… Az intézetbe érkezve épp egy platós kamion indult el, töméntelen fahasábokkal megpakolva… Ki tudja merre tartott…

Épp egy hete, hogy folyamatosan hallani a fűrészek hangját, megállás nélkül dolgoznak az emberek. Nem látni tétlen embert, mindenki azon szorgoskodik, hogy minél hamarabb végezzenek.

A lakóink sorra megkerestek és tették fel ők is a kérdést, miért kell kivágni a fákat? Ugyanezt kérdeztem első eszmélésem után a vezetőmtől, aki felkészülten a kérdésre, már mondta is a hivatalosnak tűnő verziót, miszerint bevizsgáltatták, és korhadtnak találták a fákat, ezért kell őket kivágni. Majd ültetnek helyette. Hogy kitől kértek vizsgálatot nem tudni, de halasiaktól nem, az biztos. Vizsgálódó embereket senki sem látott ez ügyben az intézmény területén! Megtehetik, mert magánterület. Azt csinálnak, amit akarnak! Kérdezem én, kinek a magánterülete? Ki a magán ebben az értelemben: a megye, az elnök, az igazgató? Hát ez nem a betegeknek az otthona? Nem tartozna ez rájuk, vagy ránk dolgozókra? Őket, minket megkérdeztek?

Vandalizmus folyik… Sebtében, hamarjában. Nem várták meg míg elhullatják lombjukat… A fák élnek, és csak sírnak… Tövükben elfűrészelt keresztmetszetük könnyezik. Körbeásták már a gyökerüket is, a nedvedző felületre földet hánytak… Mintha élve temették volna el őket… Nincs kegyelem, gyökerestül irtják ki a betegnek mondott fákat! Pedig a beteg fa is gyógyítható, megmenthető.

Az egészséges fákat betegnek nyilvánítva elpusztítják, a valóban beteg fákat pedig gyógyítás helyett halálra ítélik! Milyen ismerős ez a hozzáállás, ez a bánásmód… Ettől persze csak még nehezebb ezzel megbirkózni… Ezt én szándékos károkozásnak látom, ráadásul visszafordíthatatlan a rombolás!

Ma reggel egy ismerős személyautóra csatolt utánfutó volt dugig felpakolva, a kivágott, méteresre darabolt fával. Lassítottam, talán meg is álltam egy pillanatra mellette, mert kíváncsi voltam, hogy ki viszi el a fát. Megdöbbenésemre egyik volt portásunkat véltem felfedezni a volán mögött. Épp indultak… Fél kilenc előtt néhány perccel ugyanott voltak, s ismét pakolták a fát, az utánfutóra… Megálltam, s megkérdeztem, hova viszik a fát? A kérdésemre magabiztosan válaszolt: Mi hozzánk. Gulyás úr a fakitermelő vállalkozó! Nem szóltam, csak tűnődve megtorpantam, s néhány másodpercre meg is állhattam. A magyarázkodás folytatódott… Meg kell nézni a fák tövét, látszik, hogy betegek voltak… lehet még bírta volna úgy öt évig és csak akkor kellene kivágni! Hallgattam, és tovább érvelt… Miért, jobb lett volna, ha akkor majd egy nagy viharban, ha letörik az ága, és ha egy lakó véletlen arra jár, és ha pont ráesik, és ha úgy megsérül? Az jobb lett volna? 

Ha, ha, ha, ha, ha. Ne értsék félre, ez nem nevetés, csak ennyi „ha” hangzott el az érvelésében, ami bennem még jobban megerősítette kételyemet, a hivatalos verzió iránt!

Kérdések sokaságát indította el bennem, s gondolom önökben is… Miért, ki, hova, mennyiért viszi a fát? Hova fizetnek, hol mérik a mennyiséget?

Honnan jött a hirtelen ötlet? Mennyi bevételt jelent ez az intézménynek? A bevételt betervezték a költségvetésbe? Mire fordítják majd?

Én ugyan nem értek a fákhoz, de azt tudom, hogy nem kivágatni kell a fákat, hanem ültetni…

Eszembe jutott az előző igazgatónő, aki sok fát ültetett, hogy ne legyen kopár az intézmény, és a lakóknak legyen hol hűsölni. Ő ültetett, az utódja pedig kivágat… Egyiknek fontos volt a beteg, a másiknak más a fontos, a beteg nem…

Ha már nem tudtuk megmenteni a fákat, legalább sirassuk meg őket… Hátha a sírás gyógyító hatása méregtelenít bennünket, és a megmaradottakkal végre emberségesen tudunk bánni!

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Az elszámoltatás áldása

. 
Az emberek azt hiszik, ha elszámoltatják őket, az biztosan bosszúállás! Nem tudják, hogy - bármilyen furcsán hangzik is - az ő javukat is szolgálja a számonkérés!

Üzenték minap, ha megyek dolgozni, vége a mosoly országának! Elgondolkoztam ezen. Úgy vélem, nem mosolyra van szükségünk, hanem örömre. Nem boldogulni kell a világban, hanem boldognak lenni! Örömöt, derűt csak így lehet sugározni. (A ránkbízottaknak pedig erre van szükségük.)

Sokan egész életükben a boldogságra törekednek, úgy, hogy mindenáron boldogulni akarnak a világban,  a munkahelyen éppúgy, mint a magánéletükbe… Azt hiszik akkor lesznek megelégedettek, ha minél több mindenre tesznek szert… Pedig már nagyon sokan tudják, hogy megelégedett ember nem az lesz, akinek egyre több mindene van, hanem akinek elég van!

A boldogulás útja az elmúlt több mint fél évszázadban nem a tisztesség, hanem annak épp az ellenkezője volt. Ez, a rendszerváltozás óta további megerősítést nyert… S ahogy közeledik az elszámoltatás ideje, egyre többen idegesek, feszültek, fenyegetőznek…

Bánja kánya, - gondolnánk sokszor – menjen, legyen vele boldog, csak tűnjön el! De nem fog eltűnni, mert a családjának megszerzett  „összecsórt fontok­­”-on* nem lesz Isten áldása. Az átkot, saját gyerekeiknek átörökítik,  s az összeharácsolt boldogtalanságot továbbadják akaratlanul, sőt abban a tudatban, hogy ők övéiknek jót tesznek… Gyermekeik, unokáig azonban, tovább boldogtalanítanak bennünket.

Ha elszámoltatják őket, az nem bosszú, sőt, épp az ellenkezőjéről van szó! Megtörhet az átok… Megtorpanhat, megbánhat, bocsánatot kérhet, visszaadhat és újrakezdhet!

Sokak szemében ez gonoszságnak tűnik, ők nem képesek megbékülni az igazsággal… Nekik tovább kell hurcolni az örök békétlenség, örömtelenség, boldogtalanság kényszerét… Ez az ő választásuk is. Némelyeknek pedig sikerül megbirkózni egy ilyen kihívással, - melyből nem sok lehetőség adódik életünk folyamán – és képessé válnak átértékelni eddigi életüket, hogy - míg nem késő -, helyes irányba fordítsák további útjukat.

Ezek szerint, az elszámoltatás, áldássá lehet életükben, sőt megtörhetik azt az átkot, mely heted íziglen átruházódik utódaikra.

Ez azonban nem történhet számításból, spekulációból… Istent nem lehet átverni. Ugyanis szembeszökő az a változás, ami az életükbe beköszönt. Ahogyan Saul meggyőződésből, hitből, hazafias érzéstől fűtve üldözte a keresztyéneket, míg Isten meg nem vakította őt, hogy tisztán lásson! Saulnak, meg kellett vakulnia a tisztán látáshoz … csak így válthatott Pál apostollá!

Hála’ ismerünk ilyen embereket a környezetünkben is…

Aki ma ellenségnek gondolja azokat, akik az elszámoltatást szorgalmazzák, távol vannak még az Igazságtól. Jó hír azonban, hogy Isten igazsága, irgalmán keresztül mutatkozik meg (Lásd: Tékozló fiú(k) története Luk 15.).

Nekik azt a reményteli üzenetet küldöm, hogy „Közeledjetek Istenhez, s  közeledni fog hozzátok!” (Jak 4,8)

* Gyurcsány Ferenc elszólása

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray