2010. november 28., vasárnap

(K)ápolók

.
Három különböző, de mégis egybevágó történetet szeretnék megosztani önökkel. Mindháromban egy  közös vonás van, melyet önök is fel fognak ismerni.

Panaszkodik a lakó, hogy nincs cigarettája…
Megértem. Aki dohányzik és nincs cigarettája, annak bizony ez, - a meglévőkön felül - egy újabb stresszt jelent. Elmondja az egyik súlyos beteg - aki nem szokott hazudni -, hogy aznap még nem kapta meg a cigarettáját… Mondom az nem lehet, hiszen neki úgy osztják be az ápolók… Azt mondja, igen, de ma nem kapta meg… Erősködik: Tényleg, nem hazudok! 
Tudom. Mit mondtak, miért nincs? - kérdezem. Először, azt mondták nem találják, majd azt, hogy már megkaptam! De nem kaptam meg!

A másik beteg, aki ezt türelmesen hallgatja, figyeli reakciómat. Látja, hogy hiszek neki… Kis idő múlva megszólal, és azt panaszolja el, hogy megalázónak tartja, hogy a saját cigijéért, ott kell állni és várakozni a nővérszoba ajtaja előtt… Úgy érzi, hogy időnként könyörögni kell érte, már neki kellemetlen. Meggyőződése, hogy sokszor szándékosan váratják őket, bár a hivatalos magyarázat az, hogy nem érnek rá. Elmondta még, hogy ő is megérti, ha sok a dolog, vagy kevesen vannak, vagy történés van. Különbséget tud tenni azonban e között és a szívatás között. Kávézzanak, cigizzenek, beszélgessenek, nincs ezzel gond, - mondja -, de előbb adják oda, ami az övék!

Bekapcsolódik egy másik osztály lakója is a beszélgetésbe. Náluk az a gyakorlat, hogy a betegek akkor kapják meg a cigijüket, ha előbb felmossák a folyosót

Ha ez így van, az felháborító! Nem csak azért, mert ilyen előfordulhat, hanem azért, mert olyan ápolók dolgozhatnak nálunk, akik szándékosan megalázzák és kiszolgáltatottá teszik a betegeket, csak azért, hogy megmutassák nekik, ki a „főnök”. A legtragikusabb az egészben, hogy az ilyeneket nem vetik ki maguk közül a többiek. Ez két dologról árulkodik, ők vannak többen (remélem nem így van), illetve őket erősíti meg a vezetés (ez utóbbiról meggyőződhettünk: tüntetés, kitüntetés, jelölés…).

Eszembe jutottak a híradásokból jól ismert képsorok, ahol a foglyokat szándékosan megalázzák, kínozzák… Aberráltak, akiket nem szabadna fegyveres testületnél alkalmazni, sőt, emberek közelében sem. Ahogyan nálunk se a kápósokat ápolóként alkalmazni.
Azoknak a kápós ápolóknak, aki a fentiekben magukra ismernek, azt tanácsolom, amennyiben nem tudnak változtatni hozzáállásukon, azonnal távozzanak!

Ne felejtsék el, mi vagyunk a lakókért, nem ők miértünk! Persze ez nem jelenti azt, hogy kénye kedvük szerint ugráltathatnak minket, de igenis jelenti azt, hogy haladék nélkül ki kell szolgálnunk őket mindabban, ami megilleti őket, és a javukat szolgálja.



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. november 25., csütörtök

Miért szűnt meg a pszichiátrai betegek foglalkoztatása?

. 
Ellehetetlenítés

Korábban írtam már, hogy felsőbb utasításra a fogyatékos betegeket a hét foglalkoztatós kollégából hat fő foglalkoztatja, míg a pszichiátriai betegeket egy fő. A szakmai vezető szerint csak egy főnek van képzettsége, pszichiátriai betegek foglalkoztatására (megjegyzem: nem a pszichiátriai végzettségem ad felhatalmazást pszichiátriai betegek foglalkoztatására, sőt az erre nem ad!). Ez sem állja meg a  helyét, hiszen hogyan foglalkoztathatnak akkor a többiek pszichés demens betegeket? Azok, akiknek ehhez nincs képesítésük (legalábbis szerintük). A többi hat személy kiléte, - akik a pszichiátriai betegek foglalkoztatására lettek felvéve – többszöri kérdésem ellenére is ismeretlen maradt. A csoportvezetőm kérdésemre minduntalan azt válaszolta, hogy ő ehhez nagyon „kis ember”.

Igen, engem ért az a megtiszteltetés, hogy a csoportomban egyedül foglalkoztathatom a pszichiátriai beteg lakókat, hálóterves foglalkoztatáson belül… Igaz, nincs terapeuta végzettségem, sem pszichológusi, se asszisztensi… A foglalkoztatás-szervező nem azt csinálja amihez ért.  Nem az tartja a foglalkozásokat aki tanulta, vagy van tapasztalata, gyakorlata, hanem az, akinek nincs ehhez jogosítványa, nem csinálta, nincs tapasztalata… Hogy ez nem jó a lakóknak, az nem érdekli őket…

Adaptív viselkedés, életmód, stresszkezelés… három témakörben, 35 perces(!), 5-7 fős csoportok, 10 perces szünettel, két épületben, napi 5-7 foglalkozás… A vezetők által elfogadott – általam megírt - protokollokban kért eszközök közül, egyik sem áll rendelkezésre… Orvosi javallat miatt egyelőre nem cipelhetek, ennek ellenére hátizsákkal és teli kézzel cűgölhetem az öt foglalkozás kellékeit a másik épület tetejére. Lásd: ITT! (Egyébként azon az osztályon kell tartanom a foglalkozásaimat, amelyiknek a főnővére tettlegességgel megfenyegetett! Lásd: ITT!) Ráadásul a legnagyobb csoportos foglalkozások megtartására az egyik legkisebb helyiséget jelölik meg, ahol további mozgáslehetőségre már nincs hely és mód. (Csendben jegyzem meg, hogy korábban a legnagyobb csoportok miatt a legnagyobb helyiség állt rendelkezésemre, szerény feltételek mellett. Ezt a helyiséget most, 1-4 fogyatékos  személy foglalkoztatására rendelték. Amikor benyitottam, láttam, hogy a kolléganő három fogyatékossal ül a 20 fős könyvtárban, és mesét hallgatnak CD-ről. Igazi szakmai kihívás!) A végleges csoportjaimat a gyógypedagógus állította össze, természetesen egyeztetés nélkül. (Elég nehéz úgy kommunikálni, hogy nincs velem köszönő viszonyban sem!) A hálótervemet a foglalkozás előtt 5 perccel kaptam meg vezetőmtől, hiába kértem egy héttel korábban, hogy felkészülhessek… Igaz, azt is utólag tudtam meg, hogy nem kell énekkart, Bibliaórát, filmklubot tartanom
A témakörökkel kapcsolatos kifogásomra az volt egy képzett kolléga cinikus válasza, hogy olyan hosszan soroltam  a blogon, hogy mi mindent tanultam és csináltam, hogy ez nekem nem okozhat gondot… Lásd: ITT! és ITT! 
Ha figyelmesen olvasta volna el, akkor tudná, hogy részt vettem, nem pedig vezettem önismereti csoportot, pszichodrámát, szituációs játékokat… Azt is tudnia kellene, hogy a kettő nem ugyanaz, de nálunk ennek – mint annyi másnak is -  nincs jelentősége. 5 éve nem vesznek fel pszichológust, mert a munkáját más szakemberek helyettesítik „kompetenciájuk figyelembevételével”!  (No komment.) Ráadásul a hálótervben szereplő lakók nem egészségesek, hanem betegek, pszichésen. Különböző diagnózissal, intellektussal, korral, neveltetéssel, állapottal, képességgel, készséggel, stb… Részvételük sem nevezhető teljesen önkéntesnek. A heti négy délutánból kettőben, délután is kell tartanom hálóterves foglalkoztatást… A csendes pihenő alatt…

Ismerjük már a vezetés gondolkodását: Oda, nekik, az is jó! (Oda nekik az Uray is jó!)

Az, hogy ezzel bárkinek az a célja, hogy engem ellehetetlenítsen, azt most tegyük félre…

Érdektelenség

A lényeg, a kérdés amit korábban feltettem, kinek jó ez? Ennyit érnek, számítanak a betegek? Ennyit érdemelnek? Ennyire fontosak? Uray eltávolítása előbbre való, még a betegeknél is?

Uray negyedik hete táppénzen van. Kérdezem első héten, ki helyettesít engem? Ki foglalkoztatja a pszichiátriai betegeket? Senki. Helyesebben senki sem. Második héten, harmadik héten, negyedik héten… Senki sem… Hol vannak a "magas szintű szakmai munkát végzők"? ITT!

Azt nem lehet mondani, hogy akadályoznám a csoport „magas szintű szakmai munka végzését”, hiszen nem vagyok ott! Ahogyan az ellenem kreált összeférhetetlenségi beadvány elkészülte idején sem hátráltathattam őket a munkában. Lásd: ITT!

Ki a felelős azért, hogy - a törvényi előírásokkal ellentétben - nincs a pszichiátriai betegeknek foglalkoztatás az intézményben idestova egy hónapja?  Ki a felelős, a helyettesítés megszervezésének elmulasztásáért? Hiszen van rá hat ember valahol az intézménybe. Vagy tévedek?
Ha összeülnek pénteken, szakmai megbeszélés címen a nem szociális képzettségű szakemberek, ejthetnének szót esetleg a lakók foglalkoztatásának megszervezéséről.

Kérem…



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. november 24., szerda

Főszereplők


A bejegyzés 2011. október 12.-én törlésre került.


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Főszereplők mondásai


Vigyázat! A felsorolás megtekintése, csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott! 

A főszereplők mondásai: 

  1. Érted?
  2. Izé, izé… meg minden.
  3. Az bolond!
  4. Nem lehet mögcsinálni!
  5. Az hülye!
  6. Kicsinállak!
  7. Behozhatják a kávémat!
  8. Én, én, én…
  9. Azt gondolom…
  10. A büdös apja f@szát!
  11. Főzött e valaki kávét, mert sietek el!
  12. „Az én kisfiam olyan okos, hogy magától tanult meg olvasni!”
  13. „A párom édesanyja nem mondta, hogy a fiának volna családja vagy bármi.”
  14. Oszt minek?
  15. El lehet menni! Én a kapuig is lekísérlek!
  16. Közöd?
  17. Kicsim, na pá!
  18. Nem szabad széllel szembe pisálni! 
  19. Nem muszáj ám itt dolgozni!
  20. „Add má’ kölcsön a szótárodat, látom neked kettő van!” (Nyelvvizsgán) „Persze hogy kettő, az egyik német-magyar, a másik magyar-német!”
  21. „A szociális munka napja, nem a szociális munkásokról szól!”
  22. „Miért nem hagytok már minket békén!”
  23. h
  24. De viszont!
  25. Kompromisszumokat kell kötni! 
  26. Én azt „hunnan” tudjam!
  27. És önben ez milyen indulatokat ébreszt?
  28. Tele van a p.csám!
  29. Ezt is elmentettük! 

A mondások kiegészíthetők, folytathatók! Lehet tippelni, de adják meg hozzá a számokat is, hogy mindenki okulhasson!



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

A hálózat

.
Az intézményi hierarchia fenntartására létrehozott besúgó rendszer, nagyban hozzájárult a 10 éve kezdődött és kiépített intézményes terror megszilárdításában.

Régi recept szerint elbocsátottak kiváló szakembereket, helyükre beültették a saját embereiket: sógor-koma-jóbarát… A papír megszerezhető… az államkassza mindent elbír: mindenkit beiskoláztak, támogattak. Magukat is. A színvonal nem minősíthető… pályaelhagyók, kényszer-munkavállalók, munkanélküliek, feltörekvők. Bárki jöhet, ha beáll a sorba
Egy a fontos, ne követeljen, ne képviseljen… vegyen részt a farsangon, a névnapozáson, a nyaraltatáson… Hajbókoljon, nyaljon, majmoljon, fröcsögjön, röhögjön, bármit megtegyen amit várnak tőle…  

Hogyan lehet ezt elérni… Egyszerű a taktika. Minden csoportban, irodában legyen egy-két, de lehetőleg minél több emberük, akik mindenről alapossággal  - szájízük szerint – beszámolnak…
Mára oda jutottak, hogy senki sem mer senki előtt, semmit se mondani. Sőt szemlesütve járnak, nehogy a tekintetükbe fürkészve leolvassanak, vagy ráolvassanak bármit: Pl. Te vagy a Cica!, vagy: Te írsz a blogra!, vagy: Te jóba voltál az Urayval!
Persze ők a kivételezettek, a kitüntetettek, akiknek nem kell a munkavégzésbe megszakadni – ellentétben a többiekkel -. Nekik külön munkaköröket kreálnak, persze nem írásban, csak szóban… Nekik a főnök se mer szólni, hogy dolgozzál már, beosztásától függetlenül… Ha minden „kikímélés” ellenére, valami nagy hibát vét, eltussolják, másra fogják és megjutalmazzák… Erre mondtam azt, hogy nálunk mindenki azt csinálja amihez nem ért, vagy azt ami nincs a munkakörében, vagy azt nem csinálja, ami a munkakörében van… Teljesen mindegy, mert egy ellenőrzés sem terjedt ki még arra soha, hogy a valós munkavégzést egyeztesse az illető munkakörével... Ne adj Isten személyesen megkérdeznék erről! Nálunk mindig csak papírokat vizsgálnak… Általában azzal minden stimmel, ha mégsem egyezne, azt úgysem lehet – mint megtudtuk felsőbb utasításra – vizsgálni!

Mindenki tudja a maga területén, hogy kik a besúgók, kik a kedvezményezettek, akik pl.  ingyen ebédhez is juthattak. Akik hamis igazolások beszerzésével, egyéb jogtalan előnyökre tesznek szert... Akik mindig előnyt élvezhetnek a beosztásnál, másodállásuk, vagy más okok miatt… Akiket elengednek haza jutalomból, vagy csúsztathatják azt, amit más kikapart nekik… Akiknek nem kell bejárni dolgozni, vagy mindennap előbb elmehet, ha késve bejött... Nem kell kiírni a szabadságot, sem táppénzes papírt leadniuk…
Az év végi jutalomosztások - ajándékkosarak -, arany pecsétgyűrűk, aranyláncok, karkötők, pohárkészletek… mindenki kap, aki „megérdemli”, illetve kiérdemli… Az évközi juttatások, rendkívüli jutalmak, év végi pénzjutalmak a vezetőségnek, hűségeseknek…

Szóval mindenki tud mindent… mi tudjuk, hogy kik azok, ők meg eljátszzák a bizalmasainkat… Általában butuskák, jellemtelenségükhöz nem fér kétség. Könnyen manipulálhatók, megvezethetők… Úgy üzengettünk fölfele, hogy hozzátettük, de ez nagyon bizalmas, nehogy tovább mondd! S figyeltük az információ útját, ami hamarosan visszaköszönt…

Van egy jó hírünk, nem kell tovább titkolózniuk. Pontosan, név szerint tudjuk, hogy kik azok, akik a hálózat tagjai az intézményben, de még azon kívül is…



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. november 23., kedd

Pikszisben(t) - kint


Egy megmosolyogtató történet, csak hogy érzékeljék önök is…

Az egyik csókos, aki állítólag besúgó is egyben, kirinyálja (kisírja) magának az ingyen étkeztetést. Munkavégzését tekintve ellenőrzi, többek között, hogy megtörténik-e a szabadságok részarányos kivétele az összes dolgozó részéről! Ennek törvénytelenségére korábban felhívtam a vezetés, majd az ő figyelmét is. Hiszen, hogyan pihenhetné ki a dolgozó az éves fáradalmát, ha havonta két-három napot kell kivennie? 
„Tudja ő, de ezt kell csinálnia!” válasszal buzgólkodik a törvénytelenség megvalósításában, mint ellenőr. Pontosan, amolyan belső ellenőr helyettesféle, igaz a munkaköre szerint foglalkoztatós, vagy szociális nővér a beosztása. (Ez nálunk rendszeresen változhat.) 
Az egy főre kiállított ebédjegyével – amit persze nem kell kifizetnie -, megy étkezni, ételhordóval a kezében. Az ételosztásnál általában bejelenti, hogy ő ezt nagyon szereti… Aztán leül, eszik egy kis levest a tálból, a többit (teljes ebéd repetás adaggal kiharcolva) elviszi ételhordóban… Nincs értelme őt ellenőrizni, mert nincs is rajta a befizetési listán… 
Nem értenek ugyan egyet vele, de ápolni kell a jó kapcsolatot, hiszen a konyhát is ő ellenőrzi a munkája során… ezért jól megpakolják ételesét. Nem mintha lenne takargatnivalójuk, de kinek hiányzik még egy belső ellenőr, aki napokig a nyakukon ül, és még nehezebben dolgozhatnának, az egyébként is szűkre szabott létszámmal…
A megerősödése csúcsán pedig egyszerűen kijelenti, hogy ő annyit kér, mint B. Andrea főápoló asszony, aki szintén egy adagot vinne, de hat fasírt landol az ételhordójába… Ez már mégis csak sok. Ettől a kottyantásától  – a hálózatnak köszönhetően, még aznap visszajut a főápoló asszony fülébe - kiesik a pikszisből, amit szán és bán, s azt se tudja, hogy pedálozza vissza magát  Állandóan sírdogál, persze mindig magánéleti ürüggyel… Ekkor van a leggyengébb ponton, most alkalmas kicsinálni, gondolja az igazi „gáncsoskodó” a csoportban, B. Andrea barátnője. Két legyet üthet egy csapásra, imponálhat barátnőjének, s megbosszulja alulmaradását egy korábbi  vitájukban. Intézkedése nem várat magára, hősünk se’perc alatt máshol találja magát…
No de visszatérve a történetére, amikor volt jegye, amiért nem fizetett, egy napi távolléte kapcsán átruházta ebédjegyét nélkülöző kollégájára, aki örült az ebédnek. Aztán amikor visszatért, legombolta a kollégáról az ebéd árát!
Nem sokat változtat a helyzeten az a tény, hogy abban a tudatban élt, mi úgy tudjuk, fizet az ebédért!

Azt azért elárulom, a történet belülről, nem is olyan megmosolyogtató…

Az elbeszélés kapcsán, párom háromszor nyúlt a gyógyszeréért… Ön hányszor tenné ezt?
Rejtvény mindenkinek: Hány nonszenszt talál a leírtakban?


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. november 18., csütörtök

Ki ellenőrzi az ellenőröket? VII.


Közigazgatási Hivatal


Tíz éve folyamatosan jelezték az intézmény dolgozói a nyilvánvaló visszaéléseket, égbekiáltó szabálytalanságokat a hatóságok felé. Nevezetesen a fenntartóhoz, és a megyei közigazgatási hivatalhoz, mint felügyeleti szervhez, majd a regionális közigazgatási hivatalhoz, majd most újra a megyeihez… Nem történt semmi, soha…

Vajon miért? Tették fel sokan a kérdést, köztük azok is, akiket – mint panaszosokat – időben menesztettek az intézetből, az általuk jól bevált módszerrel: agyonterhelni, megbetegíteni, ellehetetleníteni, rászállni, folyton áthelyezni, meghazudtolni, megrágalmazni, megzsarolni fegyelmivel, stb…

A válaszra egy magát megnevezni nem kívánó illető hívta fel a figyelmünket, aki a közigazgatási hivatal munkatársa…

Az ok egyszerű: A leveleket nem volt szabad iktatni, felsőbb utasításra! Fel kellett bontani, elolvasták, de iktatás nélkül visszaküldték az intézményvezetőnek, aki saját hatáskörben járhatott, és járt el!

Ez miféle eljárás? Kedves senkiháziak! Ki mer ilyen utasítást adni, fejvesztés terhe mellett?
Munkatársuk elpanaszolta, hogy, már neki is túlzás és gyomorforgató az a sok disznóság, amire fátylat kellett borítaniuk… S ezzel nincs egyedül, de ő is fizetésből él…

Hol van az a sok fiatal, agilis, becsületes köztisztviselő, akiket az Orbán Kormány előre felkészített az ellenőrzési hivatalok állásainak betöltésére? Még nem értek ide, vagy már őket is meg lehet félemlíteni?

Kedves felelősök! Ki ellenőrzi az ellenőröket, és meddig kell még erre várnunk?


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. november 15., hétfő

Önkéntelen sétáló…

.
Minap találkoztam egy volt munkatársammal, akinek munkáját érintőlegesen láthattam és érzékelhettem osztályos foglalkozásaim során, az intézménybe.
Kérdezte, mi újság van kint nálunk? Mondtam, semmi extra… Újra megkérdezte, mondom,  nem változott semmi, mióta nem dolgozik nálunk… Neki, egyébként tudnia kell, hiszen a hozzátartozója is kint dolgozik!
De hát amiket beszélnek? Ő azt nem hiszi el! Még hogy a fürdőbe megerőszakolnak valakit!? Hát az lehetetlenség, ott olyan nagy az állandó nyüzsgés fürdetéskor…”
Én ugyan nem hallottam, hogy fürdetés közben történt a bántalmazás… de lehet, hogy ő jobban informált. Folytatta:
„Még ilyet, ha valaki a beteg vállához hozzáér /nyomatékosításképpen a vállára ütött/ -, már mindjárt azt mondja neki, hogy feljelentem! Fel ám, az anyád… /fejét kicsit hátraszegve, kezét visszakézből pofonra emelte/.” Az volt az érzésem, ha ez vele megtörténik, elcsattant volna az a pofon… Persze ez csak egy érzés…
Emlékszem, néha viccből masszírozást mímelve, úgy megszorította a betegek vállát, hogy felszisszentek… Rá is szóltam néhányszor,  hogy finoman! Mindig azt mondta, hogy ők nagyon jóban vannak és csak szeretetből teszi, sose okozna szándékosan fájdalmat neki… „Igaz?”, kérdezte az illetőt, tekintetét fürkészve…
Egy másik kollégáról is hasonló tapasztalatom volt, ő még mindig nálunk dolgozik. Igaz, az ő neve felmerült a bántalmazások kapcsán is.
Én máshogy érzékeltem a jópofaságot, bár tudom, hogy nem egyforma az emberek fájdalomküszöbe!

A nagybátyám mindig úgy ölelt meg, hogy az nekem fájt, pedig nagyon szeretett. Akkor is megszorongatta például a karomat,, amikor nem akartam… Igaz, nem ment ápolónak… 

Meg kellene tanulni, hogy nem érintjük meg fölöslegesen a betegeket, főleg nem a pszichiátriai betegeket! Tiszteletben kell tartani az intimszférájukat éppúgy, mint a személyközi távolságot, ami az ő esetükben, a normális többszöröse is lehet…

Beszámoltam a történtekről egy ismerősömnek, aki elmondta, hogy az illető ott sétált a bántalmazókért az első sorban, az intézeti lufis tüntetésen…
Nem láttam a tüntetést... Elgondolkodtam… Vajon így próbáljuk leplezni erőszakosságunkat, hogy az erőszakosra azt mondjuk, hogy nem az? Vagy tényleg fogalmunk sincs róla, hogy mi magunk is erőszakosak vagyunk?! Nem tudom, melyik a rosszabb…
Egy biztos, ma már mindkettő szűrhető, csak akarat kérdése…
  


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. november 14., vasárnap

Jelöltállítás okán


Újra választunk. Pontosabban újra választat a vezetőség. Most éppen a közalkalmazotti tanács tagjait jelölteti. A vezetőváltás küszöbén ettől az újabb „hűségeskütől” várják a megerősítést.
Mi értelme volt a közalkalmazotti tanács visszahívásának, a tagok lemondásának, illetve a  mostani jelöltállításnak? Hogy könnyebben érthető legyen, egy kis múltba tekintéssel kezdeném.

Tudjuk, hogy az előző közalkalmazotti tanács választásánál kiket kellett „benyomni”: K. Judit (7. o. főnővére), Gy. Attila (7. o. ápolója), V. Ferenc (kisebbségi képviselő – itt nem a származására, hanem a státuszára utalok). Miért? Hogy kilökjék Uray Erzsébetet, aki sok borsot tört a vezetőség orra alá… Nem sikerült, mivel így is ő kapta a legtöbb szavazatot…

Közalkalmazotti tanács visszahívása, hogy U. E.-t kivonják a forgalomból, többek között a blog miatt is. Az aláírásgyűjtés szervezése – nagy presszió mellett -  sikeres, de még sem eredményes. A közalkalmazotti ülésen bár felmerül, de nem vetik be fegyverként, hanem U.E. kivételével, inkább lemondanak a jelenlevők a tagságról.

Újabb tanácsválasztás – jelöltállítás. Az önjelöltek: 
K. Judit (a hírhedt 7. o. főnővére), aki indoklás nélkül lemondott a tanács tagságáról, hogy megszűnjön a tanács!
Gy. Attila (7. o. ápolója), akinek neve szintén felmerült a bántalmazások során, s aki önként, indoklás nélkül lemondott  a tanács tagságáról, hogy megszűnjön a tanács!
P. Krisztián (7. o. volt ápolója), tüntetésszervező, lelkes és hű ellenblogger, akinek a neve szintén felmerült a bántalmazások során.
N. Krisztina (Senki).

Bár értelme a jelenlegi helyzetben, nem volt sem a visszahívásnak, sem a választás megindításának, de a cél gyakran túlmutat a történéseken. Ahogyan évről évre, a legjobb dolgozó választásnak álcázott szavazás – aminek az eredménye, többszöri kérés ellenére is titokban maradt mindig, csak arról szólt, hogy kiszedjék a dolgozókból, hogy mire gondolnak… (Mellesleg azóta nem számlálhatja a szavazatokat a közalkalmazotti tanács, mióta U.E. az elnöke, illetve elnökhelyettese, akiről köztudott, hogy nem manipulálható…) Most is ez volt a cél!
A közalkalmazott tanács választásában rendszeresen – még az előző igazgató idejétől – megbízható emberek közreműködtek, akiket félre kellett állítani… Ezt úgy sikerült elérniük, hogy névtelenül mindenfélével megrágalmazták őket ezen a blogon (persze csak olyanokkal, amik a rágalmazókra jellemzőek), így a felkéréskor már tudták, hogy nem fogják vállalni…  A felkérő persze, - nem fognak meglepődni – a rágalmazók egyike, így aztán sejthetik, hogy a válasz elutasító volt. Így „kénytelenek” voltak a maguk embereit felkérni: F. Gyöngyi (ismert főnővér, érdekképviseleti fórum), Sz. Orsolya (bármit megtesz a /látszólagos/ nyugalmáért, még azt is, amivel nem ért egyet! – ő mondta); B. Zsuzsa (mosodavezető – korábbi megyei kitüntetett)…
Ha ehhez hozzávesszük a hosszú évek óta tartó, folyamatos terrort, és ismerjük a Stockholm-szindrómát, akkor az eredmény, előre borítékolható

Sokan nem jelöltek senkit, ahogy én sem… El is mondták, miért… Helyeseltem. Néhány öntudatos dolgozó azonban szavazott, ami arra volt jó, hogy kiszedjék belőlük, amit tudni akarnak… szerintük ki van még U.E. és társai mellett. Mert akiről tudják, azok már régóta „büntiben, vagy mondhatni futkosón ” vannak U.E.-vel együtt… Egy biztos, aki U.E.-vel, vagy más „renitenssel” együtt szerepel valaki listáján, az is biztos, hogy üldözendő… S ezt már be is bizonyították, a szociális munka napján.
Így aztán főorvosnő, igazgatónő, ............... vezető, főápoló, belső ellenőr, főkönyvelő, foglalkoztató vezető újabb áldozatot (becsületes dolgozót) pécézhetnek ki, és kiélhetik kisebbségi komplexusukból adódó, beteges, felsőbbrendűnek vélt hajlamaikat… A kérdés már csak az, hogy meddig?
Mindezt a fenntartó tudtával, támogatásával… Mert akik beszámolhatnának a valóságról, azok élvezik leginkább a jogtalanul és érdemtelenül megszerzett előnyös pozíciójukat!


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. november 11., csütörtök

Szocionyisták a Szociális Munkások Napjáról

. 
Ma van a szociális munkások napja… eredetileg. Isten éltessen bennünket!
Persze az adaptálás közben átalakult, s a lényeg elveszett… Kis csúsztatás következtében Magyarországon, - valószínűleg a munka ünnepének téves asszociációjából – Szociális munka napja néven vezették be… Mindegy, mert nálunk így se, úgy se rólunk szól…

Amikor az ünnep hozzánk is elért, új értelmet nyert, és már rutinból új lehetőség nyílt a „csókosok” megjutalmazására…
Egyszer szakmain említettem, hogy személy szerint "sérelmezem", hogy minket nem hívnak meg erre az alkalomra… hiszen akkor három főnek volt ilyen végzettsége, és munkája az intézményben. A főorvosnő helyeselte, s tolmácsolta az ötletet az igazgatónőnek, aki másnap reggel fél nyolckor tájékoztatott minket az alábbiakról: Vegyük tudomásul, hogy a szociális munkások napja,  nem a szociális munkásokról szól! (Akkor még ő is így nevezte!) Hanem a kitüntetettekről, (akik legkevésbé sem szociális munkások), azok családjairól és kollégáiról… 
Tudomásul vettük, bár egyet nem értettünk vele.

Idén is – már hosszú évek óta hagyomány – nálunk rendezték meg a városi ünnepséget. Nem tudom, hogy miért vállalta az igazgatónő a házigazda szerepét, főleg úgy, hogy ott sincs. Nemcsak ő, hanem a többi szakmai vezető sem… se főorvosnő, se főorvos úr (állítólag a házaspár egy halaszthatatlan konferenciára utazott Visegrád Wellness központjába)… még a foglalkoztató csoport vezetője se…
Fölvonult viszont a város újdonsült vezetése, a polgármester, és a négy alpolgármester… Micsoda blamázs!

Idén, az intézmény megyei kitüntetésre terjesztett fel öt dolgozót. Sokak szerint nem kitüntetést, hanem elmarasztalást érdemelnének.  

  1. Az intézet taníttatta gyógypedagógus (Senki),
  2. a (Senki) férje, jelenleg a 7. osztály ápolója, 
  3. Katona Judit, az ominózus 7. osztály főnővére, 
  4. a 7. osztály másik ápolója, akinek állítólag sikerült jól „beilleszkednie”
A megyei fenntartó mindenki személyét támogatta… sőt, a vezetés azt az ígéretet kapta, hogy hamarosan felelni fognak a feljelentők, és mindazok, akik az intézmény vezetését támadták. Kicsinálják még azokat is, akikről sejtik, hogy a támadók oldalán álltak… Így gondolkodnak a szocionyisták, a szociális munka napján.

Nekünk csak egy eszközt hagytak… de abban egységesek vagyunk és maradunk.


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Kommunikációs és értelmezési zavar

.
Minap összefutottam, egy régi ismerősömmel, aki tudván, hogy régen a Kőrösin dolgoztam, megkérdezte, hogy ott vagyok e még… Majd részvétéről tanúsított azért a sok rágalomért, amely az intézményünket érte, éri…
Kérdeztem, hogy honnan hallott az ügyről, mire elmondta, hogy a keresztgyereke dolgozott ott, akinek a nevét is említette… Azt mondta neki, „engem is bebörtönözhetnének, vagy elítélhetnének, és ezzel az erővel bárkit, aki ott dolgozik…”

Emlékszem, hogy a 7. osztály főnővére ország-világ előtt elszólta magát, s azt mondta, hogy az biztos, hogy ok nélkül itt senkit sem bántanak az osztályon Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy okkal nyugodtan bánthatjuk a betegeket!(?) Meggyőződésem, hogy sokan elhiszik azt, hogy egy-két pofon az nem bántás, főleg, ha szerintük „megérdemli” a beteg… Ha ezt figyelembe vesszük, és azt, amit igazgatónő a tüntetés kapcsán a Halas Tv-nek nyilatkozott, hogy a dolgozók veszélyben vannak a lakóktól, akkor nem szabad csodálkoznunk, hogy az emberek félreinformáltak lesznek… Ráadásul, erre még a helyi médiumok is ráerősítenek. 

Azt kérdeztem ismerősömtől, ha a te hozzátartozódat hátulról nyakon vágják, vagy megrángatják, mert lassabban teszi meg a várt dolgot a kelleténél, arról te mit gondolsz? Bántják, vagy nem? A válasza egyértelmű volt.

A történtek megítélése a válaszoló értékrendjétől is függ
Ha valaki a gyerekét pofonnal is neveli, azt némelyek már bántalmazásnak tartják, sőt még a makarenkói pofont is…
Ha valakinek sűrűbben eljár a keze a kelleténél(?), azért ő még nyugodtan állítja, hogy ő nem bánt senkit, hiszen megérdemelte… Úgy érzi, nem hazudik!
Ha valaki veri a gyerekét rendszeresen, és megkérdezik tőle, hogy igaz-e, akkor azt fogja mondani, hogy ő nem veri, csak a szomszédja, aki rugdossa is… A verés az, amit a másik csinál, ami súlyosabb az ő tetténél, tehát ő vétlen, más szóval ártatlan…

Az, hogy egy-egy történést hogyan látunk, láttatunk, függ attól is, hogy minket hogy neveltek, s azt mi, az idő távlatából, hogyan ítéljük meg… Az is tükröződik véleményünkben, hogy mely szerepünkbe kerülünk egy ilyen helyzetbe: hozzátartozó, segítő, hatóság… Kérdés lehet, hogy az adott kultúrákban, hogyan viszonyulnak a bántalmazáshoz.
A liberális neveltetés szerint nem lehet bántalmazni a gyereket, egy újjal se…
A keresztény kultúrkörbe belefér, sőt helyénvaló az időben, okkal, és mértékkel történő fenyítés…
A cigány kultúrában egymás bántalmazása, egyfajta kommunikációs eszközként is működhet, sőt időnként elvárásként is megjelenik... Belső magánügynek tekintik, az intim szférájukhoz tartozik. (Aki pedig ebbe beleavatkozik, az az összessel találja magát szembe!) Mégsem élik meg verésként, vagy büntetésként. S ha így van, miért számítana bűnnek?

Minden egyes eset vizsgálatakor felül kell helyezkedni látásmódunkon, hogy reálisan tudjuk értékelni a helyzetet, megállapítani a tényeket, hogy megnevezzük a felelősöket.
Sajnos túlnyomórészt, még mindig csak a vezetőkről, dolgozókról folyik a diskurzus. A lényeg felett nem szabadna elsikkadni: mi van a betegekkel… Hogyan kárpótolhatjuk a betegeket, akiket fájdalom, és sérelem ért… Mármint azokat, akik még élnek… Mert az eset óta, váratlanul, két áldozat is elhunyt…

Minden elvesztegetett perc, újabb potenciális áldozatot rejt magába. Beteget, munkatársat egyaránt...


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. november 8., hétfő

Szociális munkás, az nem vót...


Ma bejelentették, hogy kik lesznek a szociális munka napjának kitüntetett dolgozói. Meg nem lepődtem, a trend folytatódik…

A szociális munka napja megyei kitüntetését kapja: Senki.

A szociális munka napja megyei kitüntetését kapja: Senki férje.

Naháááát! Legalább nem kell végig tapsolnunk, igaz eddig se volt miért!

Meg nem erősített hírek szerint a kitüntetéseket, U. E. ellen felvállalt nyílt, bátor szembenállással, gyalázkodással érdemelték ki. Remélem az éltetésüknél, ezt a fontos részletet se felejti ki az igazgatónő!

Csak egyet nem értek, hogy miért nem pedagógusnapon, vagy Semmelweis napon osztogatnak. Miért minket, szociális munkásokat fosztogatnak? Még mindig…

(Kapcsolódó anyag: ITT!)


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. november 4., csütörtök

A hozzátartozó jogán II.

A férjem nevében


Úgy tartom, hogy amiről az ember nem tehet, azt nem szabad szégyellni. Még inkább ezt kell képviselnünk, ha tudjuk, hogy a pszichiátriai betegek, a társadalmi előítéletek terén a legerősebbek közé sorolhatók.

A férjem, hála’ nem titkolja, nem is szégyelli, hogy beteg. Igaz, - helyesen – nem is kérkedik vele. Örülünk, hogy kiderült… Előtte majd 15 évig, mindenhol – még a legnevesebb szakemberek is – csak a tünetek egyikét, vagy másikát állították fel diagnózisként. Így aztán nem csoda, hogy betegsége kezeletlensége, vagy félrekezelése komoly zavart okozott az életvitelében. Rendszeres pharmakoterápiás kezelés alatt áll. Együttműködő, betegségbelátással rendelkezik. Ennek, és más szerencsés együttállásnak köszönhetően, – minthogy támogatja a felesége, családja - viszonylag jó helyzetben van.

A betegség azonban kiismerhetetlen, nem tudjuk, kinél hogyan zajlik, alakul. Azt sem tudhatjuk, mikor billen meg, a jelenleg fennálló természetes támogató rendszer, a család…
Egy–egy kényszerű gyógyszerváltás - többek között a támogatási rendszer folytonos módosítása miatt – nem tudni hogyan hat a betegségére…
Akárhogy is vesszük, a férjem, betegségéből adódóan, – bár jelen körülmények között nehezen képzelhető el -, mégis potenciális lakója intézményünknek…
Belegondolni se merek, mi történne ott vele… Ahogyan ő sem. Ez a félelem pedig nem rólunk, hanem az otthon működtetőiről és a teljes bizalomvesztésről szól.
Sokan, akik nem rendelkeznek ilyen belátással és támogatással, gyógyszereikhez nem képesek hozzájutni, vagy betegségük lefolyása súlyosabb formát ölt, nem választhatnak… Bekerülnek. Az pedig, ami ott rájuk várhat, betegségüknél is rosszabb lehet.

Ezúton tiltakozom az otthonban zajló nem megfelelő irányítás, ápolás, gondozás, gondoskodás ellen. Hogy milyen jogon? Minden alapom meg van hozzá: a hozzátartozó jogán... először is édesapám nevében (ITT!), másodszor, a férjem nevében.

Mindent megteszek azért, hogy ő ne kerüljön be betegként az otthonba. Nemcsak a Kőrösi útra, hanem máshova sem… Mindent megteszek azért, ha bárki bekerül hozzánk, az összes intézmény közül a legjobb helyre kerüljön. Ezért, és ezen fáradozok…


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. november 3., szerda

Működési zavar III. - A függőség

.
A függőség ismérve alapján működő közösség, a vezetőt képzeli el éltetőjeként, aki – fizikai, lelki és szellemi értelemben egyaránt – táplálja, védi.

Gondoljunk csak a támadóink bejegyzéseire: „Oda piszkítunk, ahol eszünk”, vagy az igazgatónőről, az elnök úrról, mint kenyéradó gazdánkról szóló képzeteikre… A vezetésünk mindig is lenézte, és megalázta a munkatársakat. A szakembereket addig tűrték meg maguk mellett, amíg hasznot húztak belőlük,  s elvégezték a szakmai munka tetemes részét – protokollok készítése, előgondozás, foglalkoztatás megszervezése… (pszichológus, mozgásterapeuta, szociális munkások, ápolási szakemberek), majd eltávolították, ellehetetlenítették őket. Csak azokat tartották meg, akik nyelvcsapásaikkal fényesre suvickolták beteges énképüket. Így volt ez addig, amíg nem robbant ki a botrány a bántalmazásokról. Azóta nagy az összefogás, az együvétartozás érzése… A közösen kikiáltott Ellen-nel szemben folytatott harc pedig a legnagyobb kohéziónak bizonyult.
. 
A munkavállalók úgy viselkednek, mint tehetetlen és éretlen, tudatlan és képtelen személyek a mindenható és mindentudó vezetővel szemben, akiről hiszik, vagy hinni akarják, hogy varázslóként képes megoldani minden problémájukat. 
Munkájuk egyetlen fokmérője a főnök szava, vagy a belső mag egymást dicsőítő elismerése… Minden eltérő állítás, merő támadás személyük ellen… A munkákat ők osztják szét, természetesen nekik kedvező módon és arányban… Az ellenőrzést, értékelést pedig az(ok) végzi(k), aki(k) egyáltalán nem ért(enek) hozzá…
Ennélfogva, erős az ellenállás a racionális módszerekkel és elméletekkel szemben, hiszen a vezetőt istenként idealizálják, akinek úgy vélik, misztikus tudása minden erő forrása. Persze ezt valójában ők se hiszik el, de ezt kell képviselniük.
. 
A rajongásszerű istenítés, amely a vezetőre éppúgy irányulhat, mint valamely eszmére, eseményre, dologra, akadályozza a tanulást, az eredményes, kreatív munkát, elszigeteli a csoportot a valóságtól, az élettől. Kizárólag a csoport kollektív fantáziái képezik a viselkedési dinamika forrását. A közös hárításokban a tagok egymás cinkosaiként lépnek föl, s elfojtanak minden önálló gondolatot vagy produktív, együttműködő tevékenységet. Gondoljunk csak a tüntetésekre, a közalkalmazotti tanács visszahívására, a kiközösítésekre, a közös, dokumentált véleménynyilvánításokra.
  
A munkatársi közösség ezzel az egyedfejlődés egy korai (gyermekkori) szakaszát ismétli meg. A konfliktus e körülmény és az önismeret, a személyiség fejlesztésére irányuló felnőtt igények között feszül, ami minden törekvés ellenére frusztrációt eredményez egészen addig, míg az érett felnőtt lét felül nem tud emelkedni a „kisiskolás” beidegződéseken.

Árulkodás helyett itt az ideje, a töredelmes vallomástételnek…

Mindenkinek saját maga kell felelnie döntéseiért, még akkor is felelősséggel, ha eddig soha életében nem hozott még egyetlen önálló, felelős döntést sem.


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray