2012. október 13., szombat
Tárgyalásról tárgyalásra II.
Munkaügyi per
.
.
A másik perrel kapcsolatban – munkaügyi perem - beidézhetném az előző
írásomat, s nagy valószínűség szerint az összes ezt követő tanúvallomásra is
(lásd: ITT!).
Aznap két tanú meghallgatására
került sor.
B. Brigittát mint kismamát
hallgatta meg a bírónő, ezért, ő ülve tehetett tanúvallomást. A szemkontaktust
egyszer sem vette föl velem. Ő volt az intézmény tanúja, vallomása alatt ő is többször
keveredett ellenmondásba… pl. hogy „én csak egy embert foglalkoztattam, mással
nem voltam hajlandó foglalkozni”! Ezen állítását nemcsak én, hanem az általam
benyújtott hálóterv is cáfolta. Nem beszélve az előző ellentanúkról, - akik
szintén aláírták az összeférhetetlenségi nyilatkozatot ellenem – s elmondták,
hogy nem egyeztünk a termek elosztásában, mert nekem voltak a legnagyobb
létszámú csoportjaim s ezért igényt tartottam a legnagyobb helyiségre, a könyvtárszobára.
Elmondta, hogy én „a
foglalkozásaimon nem jelentem meg – közel fél évig -, s ő egyedül tologatta a
tolókocsis betegeket az udvaron”. Mellesleg ezt a foglalkoztatási formát én
vezettem be, a korábbi osztályos foglalkoztatáson szerzett tapasztalataim
alapján, s nem mellesleg, erre én fordítva emlékszem, gyakran tartottam egyedül
a foglalkozásokat… Ezt – elmondása szerint - bepanaszolta csoportvezetőmnek, Visnyei
Ágnesnek is. Némi ellentmondásnak tűnik, hogy a vezetőm, mint közvetlen
felettesem nem marasztalt el, nem is észrevételezte, sőt a főorvosnő sem kérte
ezt tőlem számon, pedig minden percemről írásban el kellett számolnom… Az
általa rólam lefestett munkamorál ellenére nem kaptam sem szóban, sem írásban
figyelmeztetést, sem fegyelmi eljárást nem kezdeményeztek ellenem a munkámmal
kapcsolatban, soha, egyetlen egyszer sem a hosszú évek alatt… B. Brigi pedig kérdésre
válaszul megerősítette a bíróságon: pedig a főorvosnő, Dr. Szűcs Erzsébet
nagyon szigorú volt, és nem tűrte a lógást. Ez is több, mint ellentmondás.
Megjegyzem, ez a magatartás hiányzik a mi kultúránkból és ellenkezik a
neveltetésünkkel is.
S hogy én róla írogattam a blogon
10 oldalakat! Hát ez engem is meglepett. „Népszerűségét” beosztásának
köszönhette, s annak, hogy ismeretlenül is kikezdte Perennis pszichiátriai
betegségét, a saját fizetős blogján. Meg lehet nézni hozzászólásait, melyben ő
a páromat az intézménybe költözésre invitálja, hogy csak a legenyhébbet tegyem
szóvá… Engem a végzettségeimmel a Tescoba küldött árufeltöltőnek (ez volt az ő
korábbi munkája). Nem mellesleg nevével ellátott ellenséges hozzászólásaival ő
lett a „nagy felvállaló”, s kitartó „munkája” meghozta gyümölcsét: idő előtt –
elmondása szerint szabálytalanul - visszafoglalkoztatták mint munkanélkülit, hamarosan
véglegesítették, szakképzettség nélkül, sőt diplomás besorolást kapott diploma nélkül… Sérelmezte a bíróságon,
hogy ezt többen megkifogásolták velem együtt, mire a bírónő rákérdezett, és bár
hímelt-hámolt, bizony be kellett ismerje,
hogy így igaz! Nincs nyelvvizsga, nincs tanítónői diploma, csak diplomás bér… „Azért
kellett megelőlegezni a diplomás bért, mert a mentálhigiénés csoportban csak
diplomások dolgozhatnak.” – magyarázta a bírónőnek (ez ugyan jól hangzik, de
nem igaz – szociális asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens, masszőr…). Bár
van szociális végzettsége, amivel dolgozhatna ápolási osztályon, - így nem
kellett volna a mentálhigiénés csoportba felvenni diploma nélkül - de ezt
elhallgatta a bíróságon is és a csoportban is. Tulajdonképpen minden szavába beleköthettem volna, de
akkor a kívülállók számára, valóban összeférhetetlennek tűntem volna... Tény,
hogy a hazugságot és az igazságtalanságot nem fogadom el.
Paradox helyzet: el kell tűrnöm a rágalmazást, a hamis
tanúzást, még akkor is, ha az nyilvánvaló! El kell hallgatnom a tejes igazságot
azért, hogy igazságot szolgáltasson a
bíróság!? Pedig a tanúvallomását ő is úgy kezdte, hogy tudomásul vette,
hogy a hamis tanúzást a törvény bünteti.
Kérdezem én ezek után ismét, mikor és mivel bünteti a törvény a hamis tanúzást?
Az én tanúm, becsületére legyen
mondva, kitett magáért… Elmondta – próbálta – az okokat és az összefüggéseket
feltárni, ami az intézetben kialakult, s ami a közalkalmazotti tanácstagságom
és szakmai kiállásom miatt vezetett az eltávolításomhoz, s bár a bírónő
többször megállította, mondván, hogy ez nem
tartozik a tárgyhoz, mert én még attól lehettem összeférhetetlen a
kollégáimmal, hogy engem központilag üldöztek… Ez – bár valószínűtlen – de
elméletileg igaz is lehetne, mindenesetre, nem úgy történt. Ezt a tanúm, újra
megpróbálta bizonyítani a probléma lényegére való rávilágítással, s akkor a
bírónő azt mondta, neki, hogy „Mondja
csak, legfeljebb majd nem veszi figyelembe!” Aztán a bírónő keresztkérdést
intézett a tanúmhoz, hogy „Írt e blogra?” Hogy ennek mi köze van az én
elbocsátásomhoz, azt végképp nem értettem… Mindenestre Martinov Tibor, az
intézmény ügyvédje, ekkor élénk érdeklődést mutatott… Elvesztettem volna a
fonalat? A kérdéstől azonban, ezúttal a tanúm határolódott el, - mondván, hogy
ez, véleménye szerint nem tartozik a tárgyhoz, s ezért erre a kérdésre nem
kíván felelni. Újabb felszólításra sem válaszolt, amit a bírónő helytelenített.
Martinov Tibor – kissé teátrálisan - ki is jelentette, „Neki ehhez a tanúhoz
nincs több kérdése!”
Rossz érzésem volt, mintha a tisztességes tanút próbálták volna nem együttműködő tanúnak
beállítani.
Egy külső szemlélő szerint, B.
Brigitta alá adta a lovat a bírónő, míg a másik tanú mondandóját ellehetetlenítve
próbálta nem tudomásul venni…
Szomorú, de az elfogultság
manapság nem meglepő…
Ennek ellenére egyik bírónőt sem
érzem ellenségesnek, ahogy naivnak sem… Reméljük ez az ítéletben is
megmutatkozik majd. Egyszer csak… Ha megérjük.
posta@pszicho.net
FELELET.net Levél Uray Erzsébetnek
Tárgyalásról tárgyalásra I.
Rágalmazási per
Két perről történő beszámolóval is adós vagyok az érdeklődőknek…
Úgy volt, hogy bezárjuk a blogot, mert részben okafogyottá vált (öt érintett
vezető hagyta el az intézményt, az igazgató asszony pedig már nem igazgató),
részben pedig pozitív változásokat vélelmezünk, és azt is reméltük, hogy
túlléphetünk a blogot érintő perek egy részén, de sajnos, tévedtünk.
A rágalmazási perünk tovább húzódik, majd két hónappal elnapolásra
került a tárgyalás… Olyan hosszúra sikeredett K. Z. beosztásainak
változásáról szóló beszámoló, hogy kifutottunk az időből… Így, Nográdi
Krisztina és Borbás Andrea feljelentők meghallgatására már nem kerülhetett sor.
Találgatások helyett, K. Z.-tól tudtuk meg, hogy bár már nem dolgozik az intézménynél, továbbra is
gazdálkodási osztályvezető a megyénél, igaz már nem tartozik hozzá a szociális
ágazat, hanem a közművelődési és közgyűjteményi részlegért felel.
A pernek több érdekessége mellett
egy jellemző gondolatát ki kell ragadnom. A bírónő megkérdezte K. Z.-tól,
hogy szerinte én miért írogattam róla a blogon
azokat, amiket ő sérelmez? Azt válaszolta, hogy véleménye szerint azért,
hogy én ellehetetlenítsem, kirúgassam és
lejárassam a családját!
Hogy mindezt ki tette velem és
miért, abba ne menjünk most bele, mindenesetre furcsa, hogy ő azt gondolja
rólam, hogy engem vezetett az a szándék, amit velem szemben vetettek be… Érdekessége
a mondandójának, hogy pont velem történt
meg mindaz, amiről beszélt, s nem vele… Az elszólásokról és a projekcióról
oly sokat szóltam már, hogy ettől most inkább eltekintek. A feltételezést
visszautasítottam, hiszen ha így lett volna is, nem én voltam abban a
helyzetben, hogy ezt megtehessem. Egyébként pedig sosem tenném meg. Amit még
hozzáfűznék, mivel ott a bíróságon – megrökönyödésem közepette - nem jutott eszembe:
Miért is kívánnék neki rosszat? Kinek lenne az jó, ha munkanélkülivé válva *.............................................................................................................................. Mellesleg, ha én lennék az
igazgató, nem tehetne olyat, amiért ki kellene rúgnom. Nem engedném. Ha ennek
ellenére mégis megkárosítaná a rábízottakat, hát nem haboznék a
döntéshozatalban. (Nem a feljebb „bukásra” gondolok.)
K. Z. előadta még Perennissel
kapcsolatban, hogy ő nem érti miért ír róla, amikor ő korábban személyesen nem
is találkoztak. Perennis elmondta, hogy ő nem róluk írt, hiszen nem is ismeri
őket. Valóban, a korábbi meghallgatásokon elhangoztattak újabb moralizáló
írásra indították, amit a feljelentők magukra vettek… Elmondta még Perennis,
hogy elkerülhettük volna a tárgyalást és az ezzel járó költségeket, ha ő(k) is
élnek a lehetőséggel, - ahogy ezt sokan megtették -, s a blogon közölt nyilvános
e-mailcímen megkeresve kérték volna a sérelmesnek tartott írás(ok) törlését. Aminek,
mi minden alkalommal eleget tettünk. Ekkor a bírónő Perennisnek megjegyezte – mihez tartás végett hangnemben -,
hogy „nehogy már úgy csináljon, mintha ő
lenne itt a sértett!”
A bírónő nem ismerheti a benti
eseményeket, a terrort és a megaláztatást, melynek következtében több kolléga
önkezével vetett véget életének… Nem dolga olvasni a blogunkat, sem az
ellenblogot (melyet pusztán lejáratásunkra, rágalmazásunkra hoztak létre), ezért
nem is ítélheti meg reálisan ezt a részét az eseményeknek. Engedje meg, hogy
ezúttal ellenkezzek önnel. Tisztelt bírónő, igenis a párom a sértett fél! (Mellesleg velem együtt.) Igaz, nem
ezen a tárgyaláson, hanem az üggyel kapcsolatban. Először is ő a beteg, aki
ismeretlenül és önzetlenül is kiállt a betegtársaiért, az érdekeikért… saját
idejét, energiáját, anyagi lehetőségeit, eszköztárát, és infrastruktúráját
feláldozva, önmagát nem kímélve, éjt-nappallá téve fáradozott védelmükért, jobblétükért,
a tisztességes ellátásért… Ellentétben azokkal, akik viszont ezért kapják a
fizetésüket. Ráadásul, soha nem engedte eldurvulni a személyeskedést, nem tűrte
az öncélú sértegetést, kivéve, ha ez rá, rám, vagy ránk irányult… Ehhez képest azok,
akiknek a beteg emberek képviselete lenne a dolga, *................................................................ megsértve a legelemibb szabályok sokaságát (kommunikáció, betegjog,
becsületsértés, rágalmazás, fenyegetés…). Visszás, hogy most ő áll a bíróság előtt azért, amit ellene
elkövettek… Igaz, megjósolták előre. Ezúttal, több mint két éve húzódó, mondvacsinált
eljárást akasztva a nyakába, oly módon, hogy semmi elmarasztalót nem tett. Sőt…
Tehát, véleményem szerint, igenis neki lehet sérelme, s erre minden
oka megvan. Ezt nem a védelmére szántam, hanem közbevetésnek, még ha így
utólag is…
Azt azért elmondtam az új
ügyvédjüknek, aki hosszasan olvasta fel a szerinte általunk elkövetett „bűn”lajstromot,
köztük többször is hangsúlyozva, hogy aljas indokból, vagy valami hasonló… Aljas indokból? Ahogy az egyik barátnőm
szokta volt mondani, ahhoz hogy mi
aljasak legyünk, vagy, hogy az aljasság vezéreljen bennünket, nekünk újra kellene születnünk!
folyt.köv.
folyt.köv.
*törölve, megelőzés végett
posta@pszicho.net
FELELET.net Levél Uray Erzsébetnek
2012. október 9., kedd
Az ártó pszichiátria
Betegnek,
hozzátartozónak, orvosnak, ápolónak, terapeutának és szomszédoknak…
Minap egy előadást hallgattunk a Mindentudás Egyetemén.
Ezúttal egy pszichiáter, Kéri Szabolcs gondolatainál ragadtunk a képernyő
előtt. Lásd: ITT!
Megdöbbenten hallottuk vissza pár évvel ezelőtti –
tudományos megerősítést nem nyert – gondolataimat (lásd: ITT!), hipotézisemet, melyet tanulmányaim és tapasztalataim
során összegeztem: a pszichiátriai
betegek felmenőinél a különböző nációk keveredése vélelmezhető… (lásd: ITT!)
Utánanéztem Kéri Szabolcsnak és az alábbi cikkre lettem
figyelmes, mely ugyancsak megerősíti a munkám során tapasztaltakat éppúgy, mint
férjem kálváriáját, melyet a pszichiátriai gyógyszeres kezelések kapcsán
átéltünk és átélünk mind a mai napig. Tudniillik: "az antidepresszívumok hatástalanok,
sőt kimondottan kártékony szerek"…
„…ha egy szer álmosít,
lehet, hogy a beteg pocsékul van tőle, de "alvása
javult" besorolást kap. Vagy kába,
mint akit leütöttek, de ekkor "szorongása
oldódott" címkét húznak rá. Vagy zabál,
mint egy víziló, de "étvágya
javult" minősítést kap. A tünetekre szétdarabolt páciens, miközben éppen
belehal a
mellékhatásokba és eredeti tüneteibe, az egyes tünetekben mutatott
szelektív javulása alapján kikiáltják a szert
hatásosnak.” - írja a cikkíró.
Kéri Szabolcs: „Mit
kell tudnia egy optimális antidepresszívumnak ahhoz, hogy a skála szerint
maximálisan hatékony legyen? Csináljon jó kedvet (de ne túlságosan, és függőség
nélkül), oldja a szorongást, aktivizáljon (de ne okozzon nyugtalanságot), javítson
az alváson és az étvágyon (de napközben ne idézzen elő tompaságot és
fáradtságot, valamint ne "hizlaljon"), és végül tegye lehetővé, hogy
az egyén ne érezzen bűntudatot, kilátástalanságot és reménytelenséget, még
akkor se, ha most veszítette el mindenét. Nyilvánvaló képtelenség…”
A teljes cikk megtekinthető: ITT!
Ugyan a pszichiátriai megbetegedések nem gyógyíthatóak kizárólag gyógyszeres terápiával, eredményesen és
tartósan csak pszichoterápiával és
szocioterápiával kombinálva kezelhetőek, ennek ellenére a két utóbbi
gyógymód a mai napig nem áll a betegek rendelkezésére!
Úgy látszik a gyógyszerlobbi szereplői csak a gyógyszerek
eladásában érdekeltek, a betegek egészségessé tételében már nem. Nagy kérdés,
hogy az orvosok hajlandók-e a valódi gyógyítás oldalán síkraszállni? Képesek-e a
gyógyszergyártók, -forgalmazók érdekeivel szemben a betegek mellé állni, és
korábbi esküjüket megerősítve harcolni gyógyulásukért, egészségük megőrzéséért?
Mert ha ez nem változik, az marad, amit Papp Lajos
professzor mondott korábban: ha a beteg
nem hal bele a szívinfarktusba, vagy a műtétbe, a temérdek gyógyszer biztosan
megöli majd…
Bár én reménykedek,
de azért mégis azt mondom, Gyógyítók készüljetek!
posta@pszicho.net
FELELET.net Levél Uray Erzsébetnek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)